2024. április 20., szombat

A VMSZ sikere Muzslyán

Várakozáson felüli érdeklődés a tanácsválasztásokon

Nagybecskerek 29 helyi közösségében (11 városiban és 18 falusiban) tartottak választásokat vasárnap. A korábbi voksolásokhoz hasonlítva ezúttal várakozáson felüli volt a kimenetel, függetlenül attól, hogy csak két párt, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt jelöltjei között lehetett választani.

Muzslyán a 6820 bejegyzett szavazópolgár közül pontosan 1700-an járultak az urnák elé. Ez a szám jóval meghaladta az előző helyi szavazáson megjelentek számát. Volt olyan időszak a szavazás napján, amikor hosszú sorokban, de türelmesen vártak a választópolgárok.

Eltekintve a kisebb félreértésektől, gondoktól, a véleménynyilvánítás a szabályos keretek között zajlott.

Az első, nem hivatalos, adatok szerint Muzslya helyi közösségének 11 tagú tanácsába bekerült mindegyik jelöltet a Vajdasági Magyar Szövetség támogatta. Ugyancsak a háromtagú ellenőrző bizottság új tagjai szintén a VMSZ által támogatott személyek. A helyi közösség tanácsának új tagjai: Palatinus Ervin, Sztojkó József, Vidrács Krisztina, Molnár Attila, Borbély Tivadar, Bodó Poturica Mária, Hallai Mihály, Ispánovics Endre, Süveg Hilda, Nagy József és Kardos Emese. Az ellenőrző bizottságba Kovács Nándor, Csíkos Marika és Davor Radosavljević került.

Szentmihályon (Mihaljlovo) a Szerb Haladó Párt négy jelöltje mellett a Vajdasági Magyar Szövetség három jelöltje is bekerült. Eddig a VMSZ-nek nem volt tanácstagja. A helyi közösség tanácsának új tagja: László Norbert, Tóth Ernő, Makán József, Törköly Emil, Tóth Krisztián, Kovács Diána és Tóth Rimai Anasztázia.

Erzsébetlakon (Belo Blato) viszont a héttagú tanácsba a SZHP két jelöltje került be, a VMSZ-nek nem sikerült mandátumot szereznie.

– Először is szeretném megköszönni a szavazóink bizalmát, azoknak, akik felismerték a helyi tanácsok fontosságát és azt, hogy fontos részt vállalni az őket érintő helyi problémák megoldásában. A bizalom elnyerése egyben az elmúlt négyévi munkánknak is az eredménye. Muzslyán számunkra is meglepő volt a magas részvételi arány. A magasabb szintű választásokon sem volt sokkal nagyobb érdeklődés, mint most, vasárnap. Az időnkénti hosszabb sorok ellenére is mindenki türelmesen kivárta, hogy voksolhasson. Muzslya helyi közösség tanácsa igyekszik majd igazolni a polgároktól – újból megkapott – bizalmat, és folytatni a négy éve megkezdett munkát. Szentmihályon is jól szerepeltek jelöltjeink. Ezen túl három képviselőnk lesz a héttagú helyi tanácsban, mostanáig egy sem volt. Tehát itt is egy jelentős áttörést értünk el – nyilatkozta lapunknak Sztojkó József, a VMSZ nagybecskereki Városi Bizottságának elnöke.