2024. március 29., péntek

Sándor Győző a falu élén

Felsőhegyen a helyi közösség tanácsa új elnököt választott

Ma délelőtt a felsőhegyi helyi közösség tanácsülésén új tanácselnököt választottak Sándor Győző személyében. Mandátuma rövid időre szól, hiszen a faluban szeptemberben meg kell tartani a helyi közösségi választást.

Új tanácselnök választásra azért került sor, mert Bóbán József korábbi elnök lemondott, ugyanis a korrupcióellenes ügynökség felszólította, hogy vagy a zentai községi képviselő-testületben betöltött tagságáról, vagy a helyi közösség tanácsában betöltött posztjáról mondjon le.

Mint azt Bóbán József a ma délelőtti ülés után elmondta, azért választotta a községi képviselő-testületben való munkát, mert jelenleg abból a pozícióból többet segíthet falujának.

Sándor Győző, a helyi közösség tanácsának új elnöke elmondta, az eddigi tervek mentén szeretné kifejteni munkáját, és célja többek között az utak, utcák rendezése, a szövetkezeti otthon visszaszerzése.

A helyi közösség ülésén hitelesítették Mácsai Melitta mandátumát, ő került ugyanis Bóbán József helyére a tanácsban.