2024. április 17., szerda

Rusák az NB I.-ben folytathatja

Az elmúlt hétvégén zárult az NB II., a Merkantil Bank Liga 2020/2021-es idénye. Izgalmas végjáték után a Debrecen csapata szerezte meg a bajnoki címet, a szintén feljutást érő 2. helyen pedig némi meglepetésre a „kisebbik” győri klub, a Gyirmót végzett. A magyar másodosztályban focizó vajdasági magyarok számára sikeres volt a szezon, hiszen Rusák Edvárd feljutást ünnepelhetett a gyirmótiakkal, Rácz László meghatározó játékosa volt a 4. helyen végző Pécsnek, míg Hajagos Tamás remek kapusteljesítményével oroszlánrészt vállalt abban, hogy a mezőny egyik újonca, a Szentlőrinc kiharcolta a bennmaradást.

Az NB II. utolsó, 38. játéknapján a remek tavaszt produkáló Gyirmót gárdája hazai pályán 4:0-ra verte a mindig kellemetlen Békéscsaba együttesét, így Csertői Aurél tanítványai az utolsó pillanatban elütötték a feljutástól az óriási pénzekből megerősített budapesti Vasast. A nagy siker után a sárga-kékek tornyosi származású kapusa, Rusák Edvárd érthetően boldogan nyilatkozott lapunknak: „A tavaszi szezonban nagy volt a nyomás rajtunk, de jól reagáltunk rá, és a legkiélezettebb pillanatokban, a rangadókon is higgadtak tudtunk maradni. Hihetetlen tavaszi idényt produkáltunk, csapategységgel és fegyelemmel sikerült elérni ezt a komoly eredményt. Életre szóló élményt jelent mindannyiunk számára az idei szereplésünk, a sportban nincs nagyobb dolog annál, mint amikor sikerül borítani a papírformát. Büszke vagyok az egész csapatra!” – mondta a 27 éves hálóőr, aki tíz bajnokit hozott le kapott gól nélkül.

Rácz László számára álomszerűen kezdődött a bajnokság, a hórihorgas védő szerezte ugyanis az NB II.-be visszatérő PMFC első bajnoki gólját. A négy találatig jutó törökkanizsai labdarúgó a következőképpen értékelte a most zárult idényt: „Újoncként közvetlenül a dobogó mögött végeztünk, így büszkék lehetünk az elért eredményre. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, de viszonylag hamar felvettük a liga ritmusát, és sikerült előbb egy ötmeccses, majd egy hatmeccses, kapott gól nélküli szériát produkálnunk. Sajnálom, hogy a szezon nagy részében nézők nélkül kellett játszanunk, talán az ő segítségükkel még a dobogót is elcsíphettük volna.”

A 20 csapatot felvonultató mezőny egyik újoncánál, a Szentlőrinc gárdájánál két délvidéki kapus is szerepelt. A kishegyesi Hajagos Tamás 22 mérkőzésen védett a piros-feketéknél, és ezek közül tízet lehozott kapott gól nélkül: „Voltak ugyan hullámvölgyeink, de végig bíztam a fiúkban. Szerencsére a gyengébb ősz után tudtunk egy jó sorozatot produkálni, amely után már nem kellett olyan nagy nyomás alatt játszanunk. Az elért 16. hely egyértelműen sikernek számít, hiszen első NB II.-es idényünkben bent tudtunk maradni, és ez is volt a célunk” – mondta az FTC-nél és a topolyai TSC-nél is megfordult hálóőr. A szentlőrinciek másik vajdasági származású kapusa, a szabadkai Pacéka Norbert tizenkét mérkőzésen volt kezdő, a bajnokságot a Szeged együttesében kezdő, majd azt a Kazincbarcika csapatában folytató Takács Tamás pedig öt gólig jutott az idény során. A hajdújárási származású csatár ősszel háromszor, tavasszal pedig kétszer volt eredményes.