2024. március 28., csütörtök

Fejszével támadt a munkásokra

Fejszével támadt egy férfi a belgrádi „Gradska čistoća" Kommunális Közvállalat két alkalmazottjára, miközben a munkájukat végezték.

A közvállalat által kiadott közleményben arról számoltak be, hogy a munkások egy teherautóval lakossági bejelentés nyomán érkeztek a helyszínre, építkezési törmeléket szállítottak volna el. A szűk utcában a teherjármű útját állta egy személyautónak, melynek sofőrje szitokszavak áradatát zúdította a munkásokra, nemzetiségi alapon sértegette őket, majd egy pillanatban előkapott az autóból egy fejszét, és a munkásokra támadt.
Mindketten fejsérülést szenvedtek, egyikük könnyebben sérült, másikuk viszont kórházi ellátásra szorul.
Egyik alkalmazott sincs életveszélyes állapotban, azonban lelkileg megrázták őket a történtek.
Az esetet jelentették a rendőrségnek is.

Marko Popadić, a szóban forgó közvállalat igazgatója mélységesen elítélte a történteket, a közleményben kiemelte, bármilyen kár okozása megtéríthető, de a munkások ellen irányuló fizikai és verbális bántalmazásnak, a stressz okozásának tartós következményei vannak.