2024. április 19., péntek
KERÉKPÁROZÁS – GIRO D’ITALIA

Beérett az olasz várakozása

Igazi pihenős etappal folytatódott tegnap a Giro d’Italia, a mezőny 198 kilométeren keresztül kanyargott Olaszország északkeleti részén Ravennától Veronáig. Mivel a terep a teljes távon sík volt, egyértelműen mezőnyhajrára volt kilátás, ezért a szökésnek gyakorlatilag semmi esélye nem volt. A reklám-elmenésbe a három szabadkártyás olasz ProTour-csapat egy-egy embere, Simon Pellaud, Samuele Rivi és Umberto Marengo került bele, közvetlenül az éles rajt ellövése után, a mezőny a triónak legfeljebb mintegy nyolcperces előnyt engedélyezett. 130 kilométerrel a cél előtt Pellaud úgy gondolta, hogy otthagyja társait az élbolyból, de nem tudott lényegesen eltávolodni tőlük, így húsz kilométerrel később ismét háromfős volt az élcsoport. Az élbollyal az utolsó órán belül már igazi macska-egér játékot űzött a főcsoport, amely végül kevesebb mint tíz kilométerrel a cél előtt darálta be a hármast. A mezőnyhajrában az első szakasz torinói időfutamának második helyezettje, Edoardo Affini hosszú hajrát indítva próbálta meglepni a mezőnyt, de az utolsó százason belül nem tartott ki előnye, az üldözők közül pedig Giacomo Nizzolónak, a regnáló Európa-bajnoknak volt legnagyobb végsebessége. Nizzolo korábban tizenegy második helyet szerzett Giro-etapokon, így igazán megérdemelt diadalt ünnepelt. Az összetettben nem történt változás, Egan Bernal maradt rózsaszínben, Valter Attila a 12.

Ma (szombaton) a teljes három hét egyik legfontosabb szakasza következik, hiszen a befutó a kegyetlen Monte Zoncolan tetején lesz. A 14 kilométeres emelkedő átlagosan 8,5 százalékos meredekségű, ám az utolsó 3,5 kilométer átlaga több mint 12 százalék…

Végeredmény, 13. szakasz (Ravenna–Verona, 198 km): Giacomo Nizzolo 4:42:19 óra, Edoardo Affini, Peter Sagan, Davide Cimolai, Fernando Gaviria a. i. stb. Az összetett állása: Egan Bernal 53:11:42 óra, Alekszandr Vlaszov +45 mp, Damiano Caruso +1:12, Hugh Carthy +1:17, Simon Yates +1:22 perc stb.