2024. április 25., csütörtök
PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL

Anyósom zaklat

Kedves László atya!
Olvastam a válaszát, amelyben egy meddő párhoz szól. Hasonló nálunk is a gond: sok éve várunk a kisbabára. Talán én már fel is adtam. A férjemmel is jól megvagyunk. Azt hiszem elfogadtuk, hogy ha nem lesz gyerekünk, akkor így kellett alakulnia az életünknek.
Az anyósom viszont nem törődött ebbe bele. Folyamatosan piszkál a témával, s követeli rajtam, hogy menjek újabbnál újabb kivizsgálásokra. Volt olyan is, hogy a férjemet ellenem akarta fordítani. Azt mondta, hogy miattam nem lehet gyerekünk. A férjem ilyenkor csak hallgat. 
Az a baj, hogy én nagyon megharagudtam az anyósomra, ez tudom, hogy hiba. Keserűséget hordozok magamban. Amúgy is fáj a meddőség, s ő még rátesz egy lapáttal az akaratos, követelőző magatartásával. Csakhogy azt nem mondja, hogy köteles vagyok unokát szülni neki. Ha tud tanácsot adni, megköszönném. Elzi

Tisztelt Elzi!
Az anyósának ez az akaratoskodása, követelőzése idegtépő dolog, ezért természetes, hogy megharagudott rá, és keserűséget hordoz magában miatta. Az öntörvényűség, az önkényeskedés valóságos lelki megerőszakolás, igazi érzelmi zsarolás.

Az öntörvényű ember azt hiszi, hogy ő jót akar, méghozzá a legjobbat akarja, ezért addig nem nyugszik, míg ezt a jót rá nem erőlteti a másikra. Teszi ezt – bibliai kifejezéssel – éles nyelvével: Nagyokat mondó nyelve a fegyvere, a nyelve hatalmában bízik, és azt mondogatja: „A nyelvünk az erőnk, mindenkor segítségünk az ajkunk, vajon ki lehetne úr fölöttünk?” (Zsolt 12,5) Elbizakodottságában állandóan támad: rábeszél, hibáztat, követelődzik. Ez egy lelki terror, egy erőszakos kényszerítés, egy zsarnokoskodás, hatalmaskodás, önkényeskedés. Meg akarja szállni a másik lelkét, teljesen az irányítása alá akarja vonni, ezért úgy rángatja, mint egy marionett bábot.

Ilyen erőszakoskodás legfőképp a családi kapcsolatokban és a munkahelyi viszonyokban történik, de valójában ott van mindenütt, ahol az egyik ember a másikat a tulajdonának gondolja. Ha azt mondja, hogy az a másik az enyém, az én hozzátartozóm (a családi kapcsolatok bármelyik színezetében: fiam, lányom, apám, anyám, házastársam, testvérem, rokonom, stb.), az én alkalmazottam, munkásom, szerződtetett ügyfelem stb., akkor jogosultnak érzi magát, hogy uralkodjon fölötte. Ha a sajátjának, a tulajdonának tekinti azt a családtagot, olyannak, akivel ő rendelkezhet, aki fölött hatalma van, akkor akarata megtételére kényszeríti, erőszakosan rátelepszik. A kényszerítés eszköze a rámenős győzögetés. Addig mondja a magáét, míg a másik be nem adja a derekát. A másik érveit ő nem fogadja el, rá se hederít, mert csak neki van igaza, az ő akarata a törvény, a másiknak rabszolgaként kell neki engedelmeskednie. A hatalmaskodó alárendeltjében bűntudatot akar ébreszteni, rá akarja bizonyítani, hogy ha nem fogad neki szót, akkor bűncselekményt követ el. Az alárendelt minden szócsata után rosszul van, kifejezetten bűnösnek, szinte gonosztevőnek érzi magát. Az érzelmi zsaroló pszichikai nyomást gyakorol rá, tőle való félelmet és rettegést kelt benne, szorongóvá teszi. Az ostromló szóáradat beleivódik az alárendelt tudatába, az emlékezetébe, az álmaiba, ezt mindig viszi, hordozza magában. Zaklatója ott van az ő belső lelki világában, ott állandóan kiabál, fenyeget, követelőzik, kényszerít. Míg egy testi megerőszakolás végbemegy rövid idő alatt, addig ez a zaklatás szüntelenül ott dübörög az agyában, lelki gyötrelemként, pszichikai nyomásként, szinte skizofrén rémképként.

Mindezt azért mondtam el ilyen részletesen, hogy megértsük, miért olyan gyötrelmes, kínzó, elkeserítő Elzi levélírónk hozzátartozójának akaratos, követelőző magatartása.
Elzi írja, hogy neki is, meg a férjének is fáj, hogy nincs és nem is lehet gyerekük, ők ezt elfogadták, és megbékéltek ezzel a tudattal. Az anyós viszont nem nyugszik bele, hiszen a fiáról van szó, aki fiaként az ő tulajdona, aki fölött neki hatalma van. Mint anya, jogosan kívánhatja – akár erőszakosan is, akár kényszerítéssel is –, hogy fiának legyen gyermeke, neki meg unokája. Fiának a felesége mint menye, szintén az ő tulajdona, ezért – úgy gondolja – az anyós jogán követelheti tőle, hogy minden eszközzel teremtsen gyermeket. Ezzel az indokkal indított háborút a menye ellen, ezért használ ki minden alkalmat, hogy terrorizálja, zaklassa, zsarolja, szidja, ócsárolja, sértegesse, hibáztassa, bántsa, megalázza, gyötörtje, büntesse. Folyton alkalmatlankodik neki, napokon át nyaggatja, gyötri és zaklatja a szavaival, lemeríti a lelkét és halálra fárasztja.
A férje nem áll ki mellette. Ő csak hallgat, mert az anyjával nem akar szembeszállni, és nem is szállhat szembe. Lehet, hogy a lelke mélyén igazat is ad az anyjának.

Milyen tanácsot tudok adni?
Elzinek kell kiállnia magáért. Határozottan, elszántan, bátran meg kell mondania az anyósának, hogy ne avatkozzon bele az ő családi életükbe. Ő sem tűrte volna annak idején, hogy valaki ilyen módon beleavatkozzon az életébe.
Egy napon Elzinek ezt meg kell tennie, vagy több napon, több alkalommal. Azért többször, mert a zsaroló ember soha nem enged a maga igazából, ő mindig újrakezdi a támadásokat. Csak az ismételt, határozott szembehelyezkedés állíthatja meg. Akkor sem az észérvek, hanem a kemény, ellentmondást nem tűrő hangnem. Tehát csak az ő fegyverével, az erőszakos beszéddel lehet leállítani, legyőzni.
Meggyőzni azonban soha nem lehet. Az öntörvényű ember a haláláig ragaszkodik a saját igazához. Ezért folyton-folyvást mondogatja a magáét. Amikor egyedül marad a fiával, újból rázúdítja a mondókáját, a barátnőivel is mindig ezt beszéli ki, és időről időre újrapróbálkozik a menyénél is.
Miután Elzi kimondta, megmondta anyósának a magáét, fontos tennivalója az, hogy a gondolataiban többé ne foglalkozzon vele. Bármit a szemére vetett is neki az anyósa, azt folyamatosan törölgesse az emlékezetéből. Ha eszébe is jut valami, ha újból látja, és beszélget vele, utána a szavait azonnal vesse ki az agyából, törölje ki a tudatából. Ez az egyetlen védelem. Nem szabad engednie, hogy az ő szavainak vírusa halálosan megfertőzze a pszichéjét. Jobban kell őrizkednie gyilkos szavaitól, mint a legveszélyesebb vírustól. Ha ilyen módon nekifog fertőtleníteni magát az agyába táplált mérgező szavaktól, akkor lelki antitesteket termel, és egyre ellenállóbb lesz a zaklatássokkal szemben.

Tisztelt Elzi! Ne féljen ezektől a támadásoktól! Ha fél, akkor vereséget szenved. Szálljon szembe bátran, s akkor ez a bátorság félelmet kelt a zaklatójában. Ez a félelem leállítja, s lehet, hogy egy napon lenyugtatja. Az ilyen bátor szembeszállás után pedig a gondolataiban ne foglalkozzon vele! Törődjön csak a saját tennivalóival, törődjön azzal, hogy hogyan tudna férjével együtt nyugalomban élni. A közmondást – hogy mindenki söpörjön csak a saját háza táján – most alkalmazza magán, így tiszta házban és békében élheti családi életét. Nagyon kívánom, hogy ez sikerüljön:

László atya

Kedves Olvasóink,
Pósa László atyának szánt kérdéseiket, gondolataikat a következő e-mail-címre várjuk: lelkesz@magyarszo.rs, illetve hagyományos, postai úton is az alábbi címre: Magyar Szó – Tiszavidék szerkesztősége, 24400 Zenta, Posta utca 14. A borítékra kérjük írják rá: PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL.
Kérnénk, hogy gondjukat pár mondatban, érthetően, a problémát alaposan elmagyarázva fejtsék ki az Atya számára, aki lapunk hasábjain fog erre felelni. Levelük meg fog jelenni a válasszal együtt, azzal, hogy igény szerint ez történhet névtelenül, vagy álnéven. Mindenképp tüntessék fel a felénk intézett soraikban, hogy milyen aláírás vagy monogram megjelenését engedélyezik.