2021. július 24., szombat
ZOMBORI SZÍNHÁZI MARATON

Hétfőig válthatók a bérletek

Tavaly a járványhelyzet miatt, a többszöri próbálkozás ellenére sem lehetett megtartani a sorrendben a 28. Zombori Színházi Maratont, így a szervezők úgy gondolták, összevonják az idei, 29. rendezvénnyel, amit június 9-e és 13-a között tartanak meg a Népszínházban.

Bérletek még hétfővel, május 24-ével bezárólag válthatók a színház jegypénztárában, mind a 13 előadásra 8000, a 10 felnőtt darabra 7000 dinárért. A későbbiekben csak külön-külön lesznek válthatók belépők az előadásokra.

A megnyitó napján adják át a rendezvény Nikola Peca Petrović díját, az első előadás a Jug Đorđević rendezte Esőcseppek a forró köveken lesz, utána ugyancsak a Belgrádi Drámai Színház társulata mutatja be a Plastelin című darabot Marko Torlaković rendezésében.

A fesztivál többi napján a házigazdák mellett fővárosi, zágrábi, óbecsei, palánkai, újvidéki, szabadkai társulatok mutatkoznak be. A gyermek- és a felnőtt előadások mellett koncertek és könyvbemutató is szerepel a maraton programján.

A záró előadást a házigazda társulat játssza, A vágy villamosa című darabot Jug Đorđević rendező jegyzi, miként a rendezvény nyitó előadását is.

Az idei dupla maraton mottója: „Liberté, égalité, fraternité, solidarité!”