2024. április 23., kedd
Volt egyszer egy Újvidék 246.

Újvidék és Pétervárad turisztikai kínálatáról 1936-ban

Köztudott, hogy 2022-ben Újvidék Európa kulturális fővárosa lesz, de ettől függetlenül az utóbbi években megnövekedett az Újvidékre és környékére látogatók száma. Duna melletti fekvése, Pétervárad és a Fruška gora közelsége miatt attraktív és kedvelt látogatási, kellemes időtöltési célponttá vált, a közelmúltban még csak a mezőgazdasági vásár ideje alatt látogatták városunkat. A két világháború között a várost népszerűsíteni akarók leggyakrabban a régi, és a történelemmel rendelkező Péterváradot állították szembe az új és modern, gyors fejlődésben lévő várossal, és ha magyar forrásról volt szó, akkor nem maradt szó nélkül a Pétervárad (Petrovaradin) elnevezés megszűnése sem, amire az 1928-ban Újvidékkel való egyesülés után került sor. „Ma hivatalosan Petrovaradinnak már a neve is eltűnt, mert egyesült Noviszaddal.

Ha az ember, hivatalosan érdeklődik közigazgatási hivatalokban Petrovaradin iránt, akkor csak mint Noviszad IV-el, a város negyedik kerületével találkozik”. A XIX. században Újvidéknek csak a jódfürdő volt a turisztikai nevezetessége. 1936-ban már ezenkívül a modern város egyik legszebb látványossága a Mária királyné körút és a nagyhíd (Tomiszlav kisherceg hídja), „a noviszadiak kedvenc sétaútja” volt. Az akkori értékelő azt is megjegyezte, hogy az „meg is érdemli a fáradtságot”. A várossal szemben, a folyó túlpartján állnak a „meredek szikla falra emelt hatalmas várfalak, abban a formában, ahogyan 1694-ben újra építették”. Alatta terül el a „katonai város” (alsó város), amelynek minden háza több száz éves. A hídról balra gyönyörű kilátás nyílik a Fruška gora kék, erdős hegykoszorújára. „A Duna itt kanyarodik. A ribnyáki szőlők villái jól kivehetők. Ezek a szőlők a noviszádiak részére a legkellemesebb nyaralóhely...”

–Túl a ribnyáki szőlőkön a sötét erdő: a kamenicai Karácsonyi-féle liget, a noviszadiak kedvenc kirándulóhelye – A Karácsonyi grófok száz évvel ezelőtt „görög ligetet akartak oda varázsolni és klasszikus formájú épületeket és szobrokat emeltek, amely az akkori, az 1936-os turisztikai leltár elkészültekor, „romokban feküdt”. Majd visszatérve az alsóvárosba, Utat az autóknak alcímmel arról is tudomást szerezhetünk, hogy akkor is, mint napjainkban, akadtak kétségek a modernizációval kapcsolatosan. „Ha átérünk a hídon, láthatjuk, hogy készítik a nemzetközi autóút petrovaradini szakaszát. A város túlsó részén áttörték a hatalmas sáncokat, lebontották az évszázados kőépítményeket, hogy egyenes utat biztosítsanak az angol és francia autóknak. Mert a modern élet tempója nem ismer érzelmes romantikát, nem tekint a múltra, hanem a jelent szeretné jobbá tenni”. Majd arra is kitér a szemlélődő, hogy Petrovaradin város, teljesen más benyomást kelt, mint Noviszad, mert a Duna partján, „hatalmas, modern palotasorok emelkednek”. Míg a szerémségi parton „a k. und k.” stílusú garnizon házai szorulnak a szűk utcákon.

A házak „komorszürkék és nedvesek”, ablakaikat és erkélyeiket, azonban „művészi kézzel font ma már muzeális értékű vasrácsok” díszítik. A vártemplom, a Szent György-templomra gondolván, a látnivalók közül, a Péterváradon és a péterváradi csatában elhunyt és elesett nemesek és katonai parancsnokok fekszenek. A jobboldali falon emléktábla: „Ezen a helyen imádkozott Ferenc József osztrák császár és magyar király 1852. július 15-én, amikor átutazóban itt járt. Akkor találták meg Orsovánál a szabadságharc után elrejtett magyar szent koronát és nagy ünnepélyességgel hozták a Dunán hajóval”. A templom és a mellette lévő kolostor, akkor „roskadozó” állapotban volt. A kolostorban az a szoba, amelyben 1838 és 1840 között, „a későbbiekben” híres Strossmayer püspök élt káplánként, már akkor Strossmayer múzeum volt, amelyben azokat a tárgyakat állították ki, amelyeket a püspök péterváradi évei alatt használt, 1899-ben emléktáblával jelölték meg. „Pétervárad felett »már elmúltak a nagy idők évszázadai – szögezte le a szemlélő. – Ma inkább már emlék-és kirándulóhely« – ahova egész Bácskából meg kellene szervezni a Petrovaradinra és a környező hegyekbe irányuló turisztikát” – vélte akkor.
Akkor, 1936-ban csak kívánni tudták, hogy vidám kirándulók légiói masírozzanak falai alatt, még akkor is, ha azok, a modernizációval, már akkor is, mint ma is, veszélyeztették a múlt kulturális örökségét.