2024. április 19., péntek

A fiatalokra összpontosítanak

A Vöröskereszt számos egészségmegóvó és edukatív programot valósított meg Kishegyes községben

Az elmúlt hét a Vöröskereszt hete volt, amit a kishegyesi községi szervezet igen gazdag programmal ünnepelt. Különféle foglalkozásokat szerveztek mind a gyerekek, mind a felnőttek számára, amelyek során különös hangsúly fektettek az ismeretterjesztésre és az egészségmegóvásra.

– A Vöröskereszt világnapján egy egészséget népszerűsítő kerékpár- és gyalogtúrát szerveztünk a Topolyai-tó környékén. Ezen főként önkénteseink vettek részt, akik megismerhették a tó természeti világának sokszínűségét. Ebben segítségünkre volt az Arcus Környezetvédelmi Egyesület. Megtartottuk a Mit tudsz az egészségről? verseny községi döntőjét, amelyen a kishegyesi és a bácsfeketehegyi iskolák tanulói vettek részt. A diákok jól szerepeltek, és egyforma jutalmazásban részesültek, mivel nagyon szoros volt a verseny. A legeredményesebb diák, Csihi Alex azonban most nem jutott tovább, mert az idén elmarad a tartományi verseny. A vér életet jelent pályázatra 137 pályamű érkezett, és május folyamán minden diákot szeretnénk megjutalmazni. A kiállításmegnyitóra csak a 10 legeredményesebb pályamű alkotóit hívtuk meg, és őket különdíjakkal is jutalmaztuk. Tartottunk egy betegápolási tanfolyamot, amelyen főként önkénteseink vettek részt, ezt követően pedig nyári programok és a fiatalokkal való foglalkozások részleteit dolgoztuk ki, a fiatalokkal közösen. Önkénteseink számára tanfolyamot tartottunk az elsősegélynyújtás alapjairól, valamint a közösségi munka során történő balesetek sérüléseinek ellátásáról – számolt be Fontányi Andor, a községi szervezet titkára, majd még hozzáfűzte, hogy a Vöröskereszt hete során aktivistáik megjelentek a község mindhárom településének piacain. Ezeken a helyszíneken bemutatták a szervezet munkáját, valamint támogatásokat és tagsági díjakat gyűjtöttek.

A vér életet jelent pályázat legjobbjai

A vér életet jelent pályázat legjobbjai

A Vöröskereszt hete tehát igen mozgalmas és eredményes volt, de ezzel nem állt le a munka. A most következő hétvégére kirándulást szerveznek Belgrádba, és egy autóbusz már megtelt érdeklődőkkel. Emellett szeretnék megerősíteni a fiatalokkal való foglalkozást, amit a Vöröskereszt hetén megkezdtek.
– A nyári programok előkészítésén folyamatosan dolgozunk a fiatalabb önkénteseinkkel, és velük közösen szeretnénk egy nyári tábort is megvalósítani. A tervek között szerepelnek különböző kirándulások, séták, kerékpártúrák és más egészségmegőrző tevékenységek. Az iskolákat is felkeressük a hónap vége felé, és begyűjtjük a tagsági díjakat. Ezek az összegek az iskolába kerülnek vissza, és humanitárius célra lesznek fordítva – fogalmazott a titkár, majd hozzáfűzte, hogy egyben szeretnék a diákokat informálni a nyári programokról.
Végezetül azt is megtudtuk Fontányitól, hogy a népkonyhaprogram június végéig fog működni. A program számára továbbra is várják a felajánlásokat, ami lehet önkéntes munka, élelmiszer vagy anyagi támogatás is.