2024. április 19., péntek
VERBÁSZ

Huszonkét órán át üléseztek

Huszonkilenc napirendi pont szerepelt a 8. verbászi képviselő-testületi ülésen. A maratoni ülés kisebb szünetekkel kedden délelőtt 10 órától másnap reggel 8 óráig tartott. A jelenlévők több órán át vitáztak az idei költségvetés első módosításáról, továbbá a város által alapított intézmények működéséről és pénzügyi tervéről, a Verbász−Kúla Szennyvíztisztító működéséről és pénzeléséről, és egyéb, a község hatáskörébe tartozó kérdésről.

A képviselő-testület szavazattöbbséggel elfogadta a 2021. évi községi költségvetés első módosítását. Az új költségvetés 1.700.810.990 dinárt tesz ki, ami 51,6 millióval több az előzőtől. Az idei büdzsé a múlt évihez képest 8 százalékkal, egészen pontosan 152,8 millió dinárral magasabb a 2020. évi költségvetéstől. A községi pénzügyi keret módosítását indokolva Predrag Rojević, Verbász polgármestere kifejtette, a község területén húsz nagyberuházási projektum indul, melyek közül kiemelhetők a kommunális infrastruktúra, továbbá az oktatás és a kultúra területén történő beruházások, amelyek elmondása szerint az utóbbi 30 évben szinte stagnáltak.

− Ide sorolható a kommunális rendszer rendezése, a vízellátás és a csatornahálózat befejezése, az iskolák és az óvodák felújítása, illetve az utcák és a dűlőutak rendezése a legfontosabb prioritásunk. Különösen fontos az új munkahelyek létesítése. Utóbbit illetően nagy ütemben dolgozunk egy új ipari övezet létesítésén és felszerelésén, hiszen az új gyárak új munkahelyeket, ezáltal pedig jobb és minőséges életet biztosítanak a verbászi polgároknak. Több jelentős beruházást a tartományi kormány is támogat – mondta a polgármester.

Az új költségvetést illetően a Szabadítsuk fel Verbász Polgárok csoportjának képviselői mintegy 150 módosítási indítványt terjesztettek be, amelyeket a többségi koalíció elutasított.

Lemondott funkciójáról Milan Glušac, a polgármester eddigi helyettese, helyébe Tijana Aleksić került. A képviselő szavazattöbbséggel leváltották a községi Válságtörzs eddigi tagjait, és új tagokat neveztek ki.