2024. április 19., péntek
ALTERNATÍV GYÓGYÁSZAT

A természet erejével (1.)

A cukorbetegség gyógynövényekkel, helyes étrenddel gyógyítható

Életem egyik legkeményebb feladata mondatokba, szavakba formálni azt az újságcikket, aminek a témáját a saját példám is szolgáltatja, és nem más tapasztalata, öröme, sikere vagy megpróbáltatása köré formálódik. Tanulságul, mentőövként szánom sorstársaimnak, de úttörő vitaindítónak is, és kapaszkodónak azoknak, akik úgy érzik, hogy az egészségügyet sürgősen meg kell reformálni. Ember-, de mindenekelőtt természetközelivé, szeretetközpontúvá kell átalakítani, magától értetődően a mai orvostudomány kutatásainak, vívmányainak az ötvözésével a betegségek gyógyítását keresni. Cikksorozatunkban a cukorbetegség egyik bevált, több száz egyén esetében – mint ahogy a saját esetemben is – bizonyított alternatív gyógymódjáról szólunk.

A diabétesz kezelése csak gyógyszerekkel?

Hogy az egészség milyen hatalmas érték, azt valójában akkor értjük meg, ha beleesünk valamelyik betegség vermébe. Valahogy így voltam vele magam is, amikor néhány évvel ezelőtt kénytelen voltam szembesülni a magasabb vércukoreredményemmel. Az endokrinológiai konzultáció és a kezdeti rémület után belevetettem magam a cukorbetegségre vonatkozó szakirodalomba. Miután sok mindent elolvastam, többeket végighallgattam, leveleztem az interneten, automatikusan kerestem azokat az alternatív megoldásokat is, amik megoldást jelenthetnek egy ilyen helyzetben. Egy bizonyos elv nyomán megkezdett életmódváltásnak és lelkiismeretesen betartott szénhidrátmentes étkezésnek köszönhetően rövid időn belül rendbejöttek az értékeim. És én elkönyveltem, hogy ezzel a problémámat meg is oldottam. Azzal nem számoltam, hogy az olykor túlfeszített, stresszes élettempómmal, rendszertelen étkezésekkel csak elodáztam a lejtőn való csúszást.

Öt év cukor-, és szénhidrátmentes diétát követően, pontosan tavaly ilyenkor egy mondhatni, rutin beavatkozást megelőző vérvétel alkalmával ért a hideg zuhany, hogy a reggeli vércukorértékeim az egekben voltak. A belgyógyász természetesen ideges lett az eredményemet látva, az azonnali gyógyszeres kúrát írta elő a vizsgálati jelentésében. A dolgok hatása alatt zaklatott kedéllyel ültem le az internet magyar és szerb nyelven íródott cikkeit átböngészni, hogy hat év után milyen „más”, alternatív ajtók nyílhatnak előttem azon a pályán, ami a jelenlegi, hivatalosan elfogadott orvostudományi ismeretek szerint mind több gyógyszeres és végül tűszúrásokkal teli, inzulinos kezelésekkel fenyeget.

A keresőbe írt „varázsszavak” után egy boszniai füves egyén, a Konjić város közelében, Brđani faluban élő Mirsad Krnjić hatékonynak mondott terápiája keltette fel az érdeklődésemet, amivel kapcsolatban egy belgrádi orvos, dr. Mišo Vučković adott a cikkek tanulsága szerint a saját tapasztalatain alapuló beszámolót. Mivel a cikkek mentesek voltak a visszatetsző és gyanús csodaszereket bemutató reklámoktól, rejtett költségeket sejtető utalásoktól, igyekeztem minél több információt megtudni a gyógynövényes terápiáról, magáról a növényeket gyűjtő és feldolgozó füves személyről, és a kúrát felügyelő orvosról is. Rövid időn belül választ kaptam a megadott telefonszámok egyikén magától a boszniai füves embertől, Mirsadtól, majd a tőle kapott elérhetőség segítségével azonnal felvettem a kapcsolatot dr. Mišo Vučkovićtyal. Dr. Mišoról röviden annyit, hogy miután orvosként igen jelentős karriert befutva nyugdíjasként hazatért az USA-ból, a maga bőrén tapasztalhatta meg a boszniai gyógyfüvekből készült szirup és teakeverék hatékonyságát, hiszen nagyon komoly cukorbetegségét immár 5. éve tudhatja maga mögött.

Gyógynövények Boszniából

A doktor úr türelmesen végighallgatta az én esetemet, majd közvetlen, kedves hangon mesélte el, hogy a terápia miről szól, felvázolta a menetét. Elmondta azt is, hogy csak azoknál hatásos, akik valóban betartják az étkezésre vonatkozó előírásait. A beszélgetésünk elején rögtön kihangsúlyozta, hogy ő elsősorban orvosi egyetemen tanult, diplomával rendelkező doktor, ezért ezeket az elveket alkalmazza első lépésben. Korábban szinte kizárólag a hivatalos medicina alkalmazott módszereiben hitt, de miután saját bőrén tapasztalta meg a gyógynövények erejét, ez a hozzáállása egy csapásra megváltozott.

A doktor úrnak a boszniai hegyekben élő füves ember készítményeinek köszönhetően, az orvostudomány jelenlegi állásfoglalásával ellentétben került egészséges tartományba súlyos vércukorszintje, és más, egyre rosszabb egészségügyi értéke. Néhány hét alatt sikerült letennie költséges gyógyszereit, majd a gyógynövényeket alkalmazva egyre inkább egészséges tartományba kerültek a véreredményei.

Hozzátette, ha ezt a történetet nem maga éli át, akkor képtelen lett volna másnak elhinni, és saját bevallása szerint első pillanatban még a maga eredményeinek, a saját szemének sem hitt. Dr. Mišo a sikermámorban személyesen is szerette volna megszorítani megmentője, Mirsad Krnjić kezét, aki arra a kérdésére, hogyan is tudná meghálálni neki, hogy megmentette az életét, azt kérte tőle segítse a diabetikusok számára készülő gyógyszirupjának és teáinak az alkalmazását, koordinálja a cukorbetegek terápiáját, segítse a készítmények célba juttatását. Az orvos erre ígéretet tett, igaz, akkor még nem is sejtette mekkora fába vágta a fejszéjét, hiszen ember és ember között is különbség van, és a cukorbetegek különös lelkiállapottal, pszichikai sérülések tömkelegével és érzékenységgel rendelkeznek. Viszont aki a gyógyulást tűzi ki célul, az ki is tudja magának harcolni azt, és ez erőt, lendületet és küldetéstudatot ad a mindennapokhoz. Mára heti szinten felesége, Ana Trkulja-Vučković étkezési tanácsaival kiegészülve, a Boszniából származó gyógynövények segítségével több százak szervezetének segít helyrehozni, szavai szerint meggyógyítani a diabetikusok magas vércukorszintet produkáló értékeit szerte a balkáni régióban, és immár a Föld valamennyi kontinensén.

Startolt a terápiám

Minden szervezet másként reagál az őt ért hatásokra, mint ahogy másként kezeljük a stresszt, és a gyógyszerek hatékonysága is egyénektől függő. A betegségek lefolyása is. Annyit elárulhatok, hogy Mirsad Krnjić gyógynövényekből készült készítményei az én diabetikus tüneteimet is idővel enyhítették, majd helyrehozták. Ehhez viszont kellett a doktor úr, dr. Mišo Vučković, és a felesége, Ana valóban önzetlen, közvetlen és szeretetteljes hozzáállása, illetve az én következetes és lelkiismeretes kitartásom. A terápia kezdetén a Mindenhatóra bíztam magam.

Az én esetemben a gyógyszeradagok csökkentése, majd elhagyása – több más cukorbeteg történetével ellentétben – nem volt sem egyszerű, sem gyors az út, de néhány hónap után sikerült előbb az Amaril, majd 9 hónap után a Gluformin gyógyszert is elhagynom, az értékeim pedig nélkülük is rendben vannak.

Dr. Mišo Vučković a boszniai gyógynövényeken alapuló terápia startját megelőzően rengeteg véreredményt kért tőlem. Az általános vérkép az esetemben 9-es értéknél magasabb átlagot mutató háromhavi cukorátlag kimutatása mellett egyebek között a veséim, a szívem, a pajzsmirigyem, a májam működését jelző értékekre volt kíváncsi, hogy van-e valamilyen allergiám. Az én esetemben rendkívül magas allergiás értékekről árulkodó eredményt mértek a laboratóriumban. Mint később kiderült, a GAD antitestjeim száma is igencsak magasnak, a határérték csaknem négyszeresének bizonyult. Dr. Mišo azonnali endokrinológiai vizsgálatra, az inzulinnal történő vércukorszint csökkentésére küldött, pontosabban, zavart volna, mondván, számomra az jelentheti a terápia kezdetét. Elmagyarázta, hogy az inzulinos kúra bevezetését követően mintegy fél évre tudnánk megkezdeni a gyógyulási folyamatot, mert előbb a rendkívül magas vércukorszint-értékeimet kell a határérték alá hozni, ami az esetemben valószínűsíthetően gyógyszerekkel nem lehetséges.

És hogy miért írtam, hogy zavart volna? Azért, mert mindez pontosan abban az időszakban történt, amikor Szerbiában is leállt az élet a koronavírus miatt. Kórházak, szakrendelők zártak be, mondták le az előzetesen bejegyzett vizsgálatokat, és kezdődött a kijárási tilalmak időszaka. Többszöri telefonhívásom után kiderült, endokrinológus bizony beláthatatlan ideig nem rendel. Mivel más megoldás nem volt, dr. Mišo a lehető legnagyobb adagokban írta elő Krnjić úr szirupját, valamint felírta az Amaril és a Gluformin elnevezésű gyógyszert is. A kúrát pedig ilyen, a koronavírussal fenyegetett körülmények között kezdtük el.

Több héten keresztül az étrendemet is pontosan visszakérdezve, naponta kérte tőlem a hajnal három órai, illetve az étkezések után három órával mért vércukorszintem eredményét. Volt rá példa, hogy ha később sikerült vacsoráznom, éjfél körül is várta a hívásomat, és álmos hangon, de szeretettel fogadta a jelentkezésemet. A siker pedig előbb-utóbb megérkezett. A doktor úr a terápia startja után egy évvel is heti szinten várja a méréseim eredményét. Rövid telefonos, pontosabban, viberes konzultációk, beszélgetések ezek, amik alkalmával többször is emlegeti, hogy orvostudományi fenomén az esetem. Inzulinos kúra nélkül, csupán gyógyszerek és gyógynövények segítségével csökkentettük a kezdeti magas vércukorszintemet. Majd immár gyógyszerek nélkül, az étkezési tanácsok betartásával tehettünk pontot a terápiára. Áprilisban, három hónapra rá, az utolsó szirupadagom elfogyasztása után vár rám egy kisebb adagú „emlékeztető” szirupkúra, majd aztán évente egy adag beiktatása javallott.

(Folytatjuk)