2024. április 19., péntek

Aki akar, az nyaral

Ehhez persze többféle tanúsítvány szükséges

Indul a nemzetközi idegenforgalmi idény. A múlt évhez hasonlóan az idén sem zökkenőmentes mindenki számára a határon való átjutás. Amennyiben külföldre szeretnénk utazni, nem árt, ha körültekintőek vagyunk egyes országok követelményeivel.

Görögország már négy napja várja azokat a turistákat, akik érvényes útlevéllel, utazáshoz szükséges  PLF űrlappal, koronavírus-védőoltást tanúsító dokumentummal, illetve 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel rendelkeznek.

A szerbiai turisták leginkább az észak-macedóniai Evzona, valamint a Bulgárián keresztülhaladó Promachonas határátkelőt részesítik előnyben, amikor Görögországba utaznak.

Az evzoni határátkelő mindennap 6 órától 22 óráig tart nyitva – írja a Srbija danas. Emiatt gyakorta megesik, hogy néhány tántoríthatatlan utazni vágyó már késő éjszaka megvackol a határátkelő tövében, ott várva meg a hajnali nyitást. Eddig ezen a átkelőhelyen nem végeztek gyorsteszteket a határőrök, eszközhiány miatt, ám a legfrissebb hírek szerint immár ez is megoldódott. Az utóbbi napokban nem tapasztalt senki jelentősebb torlódást ezen az átkelőn.

A görög–bolgár határ Promachonas határátkelőjén egészen más a helyzet, mivel állandóan nyitva van. Az ottani határőrök folyamatosan végzik a koronavírusteszteket, legalább egy személyt ellenőriznek a gépjárműben. Az eddigiekben még egyetlen szerbiai turistát sem fordítottak vissza erről a határátkelőkről, minden zavartalanul folyt. Egy turista elmondása szerint a múlt szombaton egy nyugdíjasokkal teli autóbusz is átkelt a határon, minden fennakadás nélkül.

– A határőrök ellenőrizték a védőoltás-igazolásokat és az útleveleket. Nem kérték tőlünk sem a PLF-űrlapot, gyorstesztet sem végeztek, és lázat sem mértek – nyilatkozta a Srbija danasnak Ružica Savić belgrádi lakos, aki szintén az említett autóbusz utasa volt.

Bármilyen, viszonylag kedvező tapasztalatokkal is rendelkeznek bizonyos személyek a hátátkelést illetően, az óvatosság és felkészültség mindenképp ajánlott. Ezért javasolt a turisták számára a PLP-űrlapnak a kitöltése, amit szükség esetén fel lehet mutatni a határőröknek. Ez az űrlap mintegy harminc kérdést tartalmaz, amelyekre válaszolni kell. Olyan információkat kell megadni többek között mint az utazási cél megadása, valamint a felvett védőoltás típusának meghatározása. Az űrlapot legalább 24 órával az országba való belépés előtt kell kitölteni, miután az illető egy QR-kódot kap a határátkeléshez. Az információk szerint a határőrök nem túl szigorúak ezt illetően, és azokat is átengedik, akik csak kitöltötték az űrlapot, de nincs QR-kódjuk. Ami igazán fontos, hogy minden utazni vágyó legalább a telefonján igazolni tudja, hogy kitöltötte az űrlapot.

A védőoltás-igazolások és a negatív eredményű PCR-tesztek nélkül semmiképp sem érdemes útnak indulni. Megeshet, hogy ezt sem ellenőrzik a határőrök, de ha mégis, enélkül biztosan nem hagyhatjuk el az országot. Ami a teszteredményeket illeti, ezek nem lehetnek régebbiek a belépéstől számított 72 óránál. Ez egyedül az ötévesnél fiatalabb gyerekekre nem érvényes, negatív teszteredmény tehát minden ötévnél idősebb személy számára szükséges.

A legutóbbi, pár héttel ezelőtti, jelenleg is érvényben lévő információ, a Danas napilap egy korábbi írása szerint Albániába és Montenegróba minden járványügyi követelmény nélkül utazhatnak a szerbiai polgárok. A szerbiai turistáknak a horvátországi nyaralás kivitelezéséhez szükséges igazolás a lefoglalt szállásról. Emellett, rendelkezniük kell a belépéstől számított 48 órától nem régebbi PCR-, vagy az  Európai Unió által is elfogadott antigén teszttel. Ezeket az igazolásokat helyettesítheti a revakcinációs tanúsítvány, illetve hiteles dokumentum arról, hogy az illető az elmúlt három hónapban átesett a koronavírus-fertőzésen.