2024. március 29., péntek

Lelki újraindításra van szükség

Soltész Miklós vajdasági egyházi vezetőkkel tárgyalt Szabadkán – 326 millió forintos támogatás a templomok felújítására

Tegnap Vajdaságba látogatott Soltész Miklós, a magyar kormány miniszterelnökségének egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. A látogatás keretében az államtitkár Szabadkán, a Római Katolikus Püspökség épületében tárgyalást folytatott Pásztor Istvánnal, a tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, Slavko Večerinnel, a Szabadkai Egyházmegye püspökével, Német Lászlóval, a Nagybecskereki Egyházmegye püspökével és Halász Bélával, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével.

Soltész Miklós, Pásztor István, Slavko Večerin, Német László, Halász Béla

Soltész Miklós, Pásztor István, Slavko Večerin, Német László, Halász Béla

A tárgyalások részleteit sajtótájékoztatón ismertették, amelyen Pásztor István arról adott tájékoztatást, hogy a találkozón a vajdasági magyar keresztény közösség számára fontos kérdésekről folytattak eszmecserét. A VMSZ elnöke örömét fejezte ki, hogy Szabadkán fogadhatta Soltész Miklóst, akivel több évtizedes ismeretség köti össze.

– Magyarország kormánya a magyarországi nemzeti közösségek megmaradása, identitásmegőrzése szempontjából is példaértékű teljesítményt tud felmutatni, egy olyan teljesítményt, amely mindenki számára példaértékű lehet. Ugyanez mondható el arról a támogatásról is, amelyet a határon túli magyar közösségek identitásmegőrzése szempontjából biztosít a számukra. És amikor identitásmegőrzésről beszélünk, akkor ettől elvonatkoztathatatlan az egyházi élet megerősítése. Ez nemcsak templomfelújítást jelent, hanem tartásbeli megerősítést is – méltatta Pásztor István a magyar kormány eddigi eredményeit.

Soltész Miklós a magyarországi templomfelújítási programot ismertette, amely szerinte egyik kulcseleme annak a küzdelemnek, amelyet a közép-kelet-európai népek folytatnak identitásuk megőrzéséért.

– Egy olyan küzdelemben vagyunk, amely a hagyományos értékeket, a teremtett világ értékeit próbálja rombolni. Kimondhatjuk, hogy ez a gender-ideológia, amelynek romboló hatása már látszik egyes nyugat-európai országokban. Nekünk az a feladatunk és kötelességünk, hogy fiataljainkat, nemzeteinket megvédjük ezen ideológiával szemben, és visszautasítsuk ezt az erőszakos irányzatot – emelte ki az államtitkár.

Soltész Miklós szerint a gender-ideológia mellett az irányított migráció is veszélyezteti a hagyományos értékeket. Hozzátette, hogy ha a térségben élő nemzetek összefognak, akkor közösen meg tudják őrizni nyelvüket, kultúrájukat és identitásukat. Ezt a védekezést és együttműködést szolgálja a magyar kormány által elindított támogatási rendszer, amelyet az elmúlt tíz évben folyamatosan bővítettek. E rendszer keretében a kormány hárommilliárd forinttal támogatta a Magyarországon élő szerb közösség oktatási intézményeinek felújítását, valamint jelentős támogatásban részesítették a magyarországi szerb ortodox egyházat is. Soltész Miklós ugyanilyen fontos feladatnak nevezte a határon túl élő magyar közösségek támogatását. Rámutatott arra, hogy a világjárvány elmúltával a gazdaság újraindítása mellett egyfajta lelki újraindításra is szükség lesz, amelyben az egyházakra döntő szerep hárul. Ezért az idei nagyhéten a magyar kormány úgy döntött, hogy a Magyar Templom-felújítási Programkeretében a határon túli magyar közösségek 400 templomát fogják felújítani. Az államtitkár elmondta, hogy a program részeként Vajdaság 23 településének 25 temploma fog megújulni, 21 katolikus és 4 református. A felújítandó katolikus templomok közül a Szabadkai Egyházmegye területén 14, míg a Nagybecskereki Egyházmegye területén 7 templom található. Ez Vajdaság számára összesen 326 millió forintos támogatást jelent. Hozzátette, hogy a támogatás elsődleges célja a hit megerősítése, de a templomfelújításokkal a helyi munkaerőt, az itt élő családok boldogulását is szeretnék elősegíteni.

Soltész Miklós: Vajdaság 23 településének 25 temploma fog megújulni

Soltész Miklós: Vajdaság 23 településének 25 temploma fog megújulni

A sajtótájékoztatón a püspökök köszönetet mondtak a magyar kormánynak a támogatásért. Slavko Večerin felszólalásában kiemelte, hogy az egyház és a politikum céljai egy irányba mutatnak. Mindenki a saját területén szolgálja a közösség javát. A püspök szerint a tegnapi találkozó is a közösség javát szolgálta. Végül reményét fejezte ki, hogy ezután sűrűbben tartanak ilyen találkozókat. Német László a Nagybecskereki Egyházmegye területén felújítandó templomokról osztott meg további részleteket. A püspök arról adott tájékoztatást, hogy az egyházmegyében Versecen kezdődnek a munkálatok, majd Nagybecskereken a Boldogasszony Iskolanővérek kápolnája újul meg, valamint a torontáltordai, a törökkanizsai, a hódegyházi, a tiszaszentmiklósi és a törökkanizsai templom. A hét templom felújítási munkálatainak értéke 80 millió forint. Halász Béla a magyarországi támogatást az egyházak és a nemzet számára is történelmi lehetőségnek nevezte. Hozzátette, hogy a négy református templomot Isten dicsőségére szeretnék felújítani.

Slavko Večerin

Slavko Večerin

Újságírói kérdésre szóba került a Szent Teréz-székesegyház felújítása is. Pásztor István elmondta, hogy az elkövetkező hetekben elkészül az a mérnöki szakvélemény, amelyet egy szentendrei vállalat készít. A vállalat szakemberei az elmúlt másfél évben felmérték a templom állapotát és elvégezték a szükséges talajvizsgálatokat. Kiemelte, hogy a vizsgálatok elvégzése azért tartott a vártnál hosszabb ideig, mert a járványhelyzet hátráltatta azt. A VMSZ elnöke reményét fejezte ki, hogy az idei évben elkezdődhetnek a felújítási munkálatok. Hozzátette, hogy a magyar kormány egy jelentős összeget már átutalt a püspökség számlájára, amely fedezi e munkálatok előkészítésének költségeit. Soltész Miklós azzal egészítette ki Pásztor István szavait, hogy a felújítási munkálatok nem lesznek egyszerűek, ugyanis a székesegyház alatt olyan talajviszonyok uralkodnak, amelyekre senki sem számított. Kiemelte azonban, hogy valamilyen módon, de biztosan megmentik a szabadkai Szent Teréz-székesegyházat.

Heteken belül elkészül a felújításra vonatkozó mérnöki szakvélemény

Heteken belül elkészül a felújításra vonatkozó mérnöki szakvélemény