2024. március 28., csütörtök
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Elégedetlenek a fiatalok oltási hajlandóságával

A Gamaleja Intézet jóváhagyta a Szputnyik V gyártásának folytatását Szerbiában

Szerdán 440 ezer adag érkezett a Sinopharm védőoltásából, ebből 200 ezer adag a kínai védelmi minisztérium adománya. Nebojša Stefanović védelmi miniszter elmondása szerint az adományt elsősorban a védelmi minisztérium, illetve a Szerbiai Katonaság munkatársainak, valamint családtagjainak az immunizációjára használják fel. A tárcavezető megismételte, hogy kizárólag a védőoltással való immunizáció tartóztathatja fel a vírust, ezért arra kért mindenkit, hogy oltassa be magát.
A katonaság kötelékében szolgálók kötelező immunizációjára vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Nebojša Stefanović kifejtette: a katonaság az ország biztonságának egyik oszlopa, ezért miniszterként támogatja a katonák immunizációját.

VIZSGÁLATOT KEZDETT AZ OMBUDSMAN
A köztársasági jogvédő, a Szerbiai Katonai Szakszervezet beadványa nyomán megkezdte ellenőrizni a védelmi minisztérium munkájának szabályosságát és törvényességét. A jogvédő hivatala megerősítette, hogy a minisztériumnak 15 napon belül kell állást foglalnia a katonaság vezérkari főnökének azon döntésével kapcsolatban, hogy fegyelmi eljárás indul azok ellen a katonák ellen, akik nem oltatják be magukat, vagy nem haladhatnak előre a ranglétrán. A szerb alkotmány és a törvények, valamint a Szerbia által elfogadott nemzetközi határozatok értelmében a polgárokat – beleértve a katonaság tagjait is – csakis motivációs jellegű intézkedésekkel lehet oltásra ösztönözni, és nem büntetésekkel – emelik ki az N1 tv összeállítása szerint a közleményben.

VAN MIT NYERNI, DE VESZÍTENI IS
Az immunizáció témájához kapcsolódóan Ana Brnabić kormányfő a fiatalabb korosztály oltási hajlandósága mértéke miatt adott hangot elégedetlenségének. A szerb kormány közleménye értelmében a miniszterelnök közölte, hogy ha június közepéig nem sikerül immunizálni a felnőtt korú lakosság legalább 50 százalékát, akkor nem lesz nyitás. A fiataloknak érdemes megérteniük, hogy mit nyerhetnek és mit veszíthetnek, ha nem oltatják be magukat a koronavírus ellen – nyomatékosította Ana Brnabić.
A június 21-étől beharangozott nyitás – amennyiben nem rosszabbodnak a mutatók és a felnőttek 50 százaléka megkapja a védőoltást – kapcsán Predrag Kon epidemiológus közölte: az említett időpont nem végleges, azaz nincsen biztosíték arra, hogy az említett naptól kezdve ismét tömeges rendezvényeket lehet szervezni. Az a legfontosabb, hogy addig a felnőtt korúaknak legalább az 50 százaléka megkapja a védőoltás mindkét adagját, és a második oltást követően legalább két hét teljen el – nyilatkozta a Danas napilapnak.

ELÉGEDETTEK A TORLAKKAL
Nenad Popović innovációért és technológiai fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter közleménye értelmében az orosz Gamaleja Intézet megfelelőnek minősítette a Torlak Virológiai Intézetben gyártott Szputnyik V oltóanyagot, és jóváhagyta a további gyártását. Ezzel Szerbia lesz az első olyan európai ország, amely gyártja az említett védőoltást – teszik hozzá a közleményben. Utóbbi szerint a Moszkvában tartózkodó Nenad Popović azt is bejelentette, hogy a következő két hétben jelentősebb mennyiségű alapanyag érkezhet a Torlakba a Szputnyik V mindkét adagjának az előállításához. A Torlak hamarosan kilégíti Szerbia teljes szükségleteit, Aleksandar Vučić államfővel pedig azt a kérdést járják majd körbe, hogy ezt követően melyik országoknak van a legnagyobb szükségük a Szputnyik V-re – mondta Nenad Popović.

Keretben: 609 új fertőzött – 15 elhunyt
A szerdai járványjelentés szerint egy nap leforgása alatt 10 761 koronavírus-tesztet végeztek el, ebből 609-nek az eredménye volt pozitív (5,66 százalék). A vizsgált egy napban 15 Covid-páciens hunyt el, 6725 a járvány kezdete óta; a halálozási arány 0,95 százalék. A kórházakban országszerte 2289 Covid-pácienst gyógykezelnek, 80-nak mesterséges lélegeztetésre van szüksége. Vajdaságban előző nap 206 új fertőzést jegyeztek, ebből 47-et Újvidéken.