2024. április 19., péntek

A megbánás felszabadító ereje

Bocsánatot kért a cseh államfő, amiért országa hozzájárult Szerbia bombázásához – Aleksandar Vučić testvérnemzetnek nevezte a csehet

Nemcsak hiba volt, hanem több volt a bűntettnél – jelentette ki tegnap Prágában Miloš Zeman cseh államfő az egykori Jugoszlávia ellen 1999-ben elkövetett NATO-légicsapásokról, mielőtt bocsánatot kért a szerbségtől az akcióban való cseh részvétel miatt.

– Emberként arra szeretném kérni a szerb népet, bocsássa meg nekünk, ami történt. Azóta bánt a dolog, amióta megtörtént. Hosszú éveken át tartó traumát oldok fel azzal, hogy most a szerbség bocsánatát kérem. Hiszem, hogy a megbánásnak valóban felszabadító ereje van – jelentette ki Zeman az Aleksandar Vučić szerb államfővel folytatott beszélgetés után.
Visszaemlékezett a bombázás kezdetének körülményeire.
– Csehország mindössze néhány hete volt a katonai szövetség tagja akkor, amikor a Szerbia elleni akció kezdetét vette, talán éppen ez volt az oka annak, hogy nem tudott hirtelen partnereket találni a NATO-n belül, akikkel közösen ellenszegültek volna a katonai akció elindításának. Csehország ellenezte a támadást, mégis részt kellett vennie benne új tagállamként – magyarázta Zeman.

Miloš Zeman: Emberként arra kérem a szerb népet, bocsássa meg, ami történt (Fotó: Beta)

Miloš Zeman: Emberként arra kérem a szerb népet, bocsássa meg, ami történt (Fotó: Beta)

A cseh köztársasági elnök szavait követően Vučić kijelentette, hogy a szerbség soha nem fog megfeledkezni ezekről a mondatokról, az őszinte bocsánatkérésről. Mint mondta, köszönettel tartozik az elnöknek ezekért a kijelentéseiért, s ez nemcsak személyes, hanem a szerb nép köszönete is. Vučić aláhúzta: a szerb és a cseh nép az eddigiekben baráti népnek számított, mostantól kezdve viszont már testvéri kapcsolat köti össze őket. A szerb államfő szerint rendkívül fontosak ezek a szavak, melyeket korábban senki sem mert kimondani. Nem lepte meg, hogy Zeman volt az, aki elsőként kért bocsánatot a vezetők közül. Mint mondta, őszinte és bátor politikusnak ismeri, aki nem azon munkálkodik, hogy másokat körülrajongjon, hanem azon, hogy saját nemzete számára a legjobb feltételeket szavatolja a munkájával. Kiemelte: több olyan alkalom is volt, amikor felnézett Zemanra külföldi látogatások során, amikor tapasztalta, hogy mennyire tisztelik őt befolyásos ázsiai, afrikai, latin-amerikai országok vezetői is.

EGY ROHANÓ VILÁG RITKA BARÁTSÁGA
– Manapság nem számít túl népszerű témának hagyományos barátságokról, őszinte kapcsolatokról beszélni. Egyszerűen túl gyors életet élünk, mindennapjaink elrohannak mellettünk, konkrét és gyors megoldásokat keresünk folyamatosan. Mélyen meghatott az, ahogyan ma Prágában fogadtak, az a bánásmód, amelyben Zeman államfő részesített engem, aki Szerbiát képviselem. Kivételes alkalom volt ez – számolt be benyomásairól Vučić.
A megbeszélés során a két ország vezetője síkra szállt a gazdasági kapcsolatok további elmélyítéséért, s abban is egyetértettek, hogy fel kell gyorsítani az európai integrációkat. Vučić köszönetet mondott Zemannak, amiért szakadatlanul támogatja Szerbia európai integrációs közeledését.

A CSEHEK HÁZA
– Zeman még az idén Szerbiába látogat. Megígérte nekem, amikor én is ígéretet tettem valamire. Arra, ami nagyon fontos a szerbiai cseh kisebbségnek – visszaszármaztatjuk az 1928-ban épült Cseh Házat, amelyet a hatvanas években vett el az állam. Várom Zeman elnök urat az újbóli megnyitásra. Dél-Bánátban élnek a legnagyobb számban a szerbiai cseh kisebbség tagjai, az ország gazdagságának részét képezik, ezért megérdemlik, hogy visszanyerjék azt, ami az övék – hangsúlyozta a szerb vezető.

ÁLLAMI KITÜNTETÉSEK
Zeman Vučićot Fehér Oroszlán-rend kitüntetésben részesítette, amely a legmagasabb fokozatú cseh állami kitüntetés. A szerb elnök azt mondta, az elismerés további intő figyelmeztetés számára arra vonatkozóan, hogy feladata a szerb–cseh kapcsolatok folyamatos javítása, a barátság elmélyítése. Szerbia is kitüntette a cseh államfőt, aki a Szerb Köztársaság Szalagrendjének elismerését vehette át Aleksandar Vučićtól.

FELFELÉ ÍVELŐ KERESKEDELEM
Ami a gazdasági kapcsolatokat illeti, az államelnökök megállapították, hogy a pandémia után az árucsere-forgalom növekedésére lehet számítani. Mint elhangzott, tavaly, a koronavírus-járvány ellenére 1,2 milliárd euróra rúgott a kereskedelem értéke. Az idén, az első negyedévben már 18 százalékos növekedést valósított meg a két állam, így arra számítanak az illetékesek, hogy év végére az 1,4 milliárd eurót is meghaladhatja a gazdasági együttműködés.