2024. április 18., csütörtök

Csütörtökön Zentán helyezik örök nyugalomra Patócs Lászlót

A május 18-án, kedden tragikus hirtelenséggel elhunyt Patócs László újságíró, író, szerkesztő, kritikus, tanár temetése csütörtökön, május 20-án 16 órakor lesz a zentai Szent Anna-temetőben. 

A 35 éves korában elhunyt, sokoldalú Patócs László Zentán született 1986-ban, dolgozott az Újvidéki Rádióban, az újvidéki Magyar Tanszéken, majd ismét rádiós újságíró lett, Szabadkán pedig tanított. A Híd Kör Egyesület alapító tagja volt. 2015-ben és 2016-ban a Magyar Szó Kilátó című mellékletét szerkesztette, később a Híd folyóirat főszerkesztője volt.