2024. március 28., csütörtök

Együtt az egész évfolyam

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon a kombinált modell szerint folyik az oktatás
A kar épülete (Gergely Árpád felvétele)

A kar épülete (Gergely Árpád felvétele)

A korábbi írásokban a vajdasági általános és középiskolák oktatás-szervezéséről olvashattak, vagyis arról, hogy milyen kihívásokkal kellett szembenézniük az intézményeknek a járvány idején. A múlt évi rendkívüli állapot bevezetése óta a szerbiai felsőoktatási intézményekben is átalakult az oktatás. Az egyetemi karok és a szakfőiskolák épületei egy idei üresen álltak, hiszen a hallgatók online vettek részt az előadásokon. Az oktatás megszervezése intézményenként eltér, hiszen vannak olyan karok, amelyek a kombinált, míg mások a távoktatás mellett tették le a voksukat. A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon a hallgatók a kötelező tantárgyakat a tantermekben, a választhatókat pedig online követik figyelemmel. Az elmúlt egy év tapasztalatairól a kar egyik dékánhelyettese, egyik oktatója és egy hallgató számolt be.

Dr. Pintér Krekić Valéria (Szalma Brigitta felvétele)

Dr. Pintér Krekić Valéria (Szalma Brigitta felvétele)

Dr. Pintér Krekić Valéria, az MTTK oktatásért felelős dékánhelyettese lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy intézményükben a második félévben kombinált módon szervezik meg az oktatást. A tanárok a kötelező tantárgyakat hagyományos módon, a tantermekben adták elő, a választhatókat pedig online.

– Az élő oktatás hétfőn, kedden és szerdán órarend szerint folyik a kar épületében – minden járványügyi intézkedést figyelembe véve. Az online órákra csütörtökön és pénteken, illetve azokban az időpontokban kerül sor, amikor a hallgatók megbeszélték tanárral. Mindez főleg az alapképzésen tanulmányaikat folytató, első-, másod- és harmadévesekre vonatkozik, vagyis az okleveles tanító, óvópedagógus, kommunikátori és nevelői szakosokra. A negyedéves, tanító szakos hallgatók egész félévben a gyakorló iskoláinkban – a szabadkai Széchényi István Általános Iskolában és a Majsai úti Általános Iskolában – a módszertani gyakorlati oktatás keretében teljes mértékben részt vesznek az iskolák oktató-nevelő munkájában. A negyedéves óvodapedagógusi szak hallgatói sajnos a járványügyi intézkedések miatt nem tudnak részt venni az iskoláskor előtti intézmények munkájában, de sikerült számukra is némi gyakorlati oktatást biztosítani, ugyanis a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ Aranykapu Játszóháza lehetőséget adott erre, amiért hálásak vagyunk. A hallgatóink heti két alkalommal részt vesznek a játszóház óvodáskorú gyermekeknek szóló foglalkozásain. A mesterhallgatóink (a tanítói és az óvodapedagógusi szakon tanulók) számára az oktatást teljes mértékben az online térben folyik. Az Újvidéki Egyetemi, illetve a kar biztosította az oktatók és a hallgatók részére a SOVA nevű Moodle kurzuskezelő felületet, és emellett tanáraink a Zoom platformot és a Skype-ot is használják az online oktatás során – emelte ki dr. Pintér Krekić Valéria. Mint hozzáfűzte, az online felületek kiválasztása az adott tanár és hallgatói csoport közös megegyezés alapján történik. A karon nem használnak egységes platformot, viszont a hallgatók nagyon képzettek és kreatívak e téren.

Dr. Samu János (Szalma Brigitta felvétele)

Dr. Samu János (Szalma Brigitta felvétele)

A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar oktatói közül dr. Samu János mesélt a távoktatás tapasztalatairól.

Mint elmondta, az oktatás már egy ideje hibrid módon zajlik a karon. Kezdetben ezt azt jelentette, hogy a kötelező tantárgyakat igyekezek élőben megtartani, míg a választható tantárgyak az online platformokon maradtak.

– Mára annyiban módosult a helyzet, hogy több oktató élt a védőoltás lehetőségével, ezért egy kicsit átalakult a hibrid rendszer. A tanárok leginkább a tantermi oktatást részesítik előnyben. Vannak a karon olyan kurzusok, amelyeknek kedvezhet az online oktatás, viszont ez nem minden tantárgyról mondható el. A távoktatás kezdetben óriási kihívás volt, hiszen váratlanul ért bennünket, egyik napról a másikra át kellett állnunk az új rendszerre. Az én esetemben ez azért volt nehéz, mert interaktív gyakorlati és elméleti órákat tartok. A Zoom, a Skype és a hasonló platformok az irodalomoktatásnak, illetve azoknak a módszereknek, amelyeket az óráimon követek, nem felelt meg. Nincs szemkontaktus, azonnali válasz, és nincs lehetőség csoportmunkára. Kis létszámú csoportokkal dolgozom, és ennek köszönhetően minden hallgatót személyesen megismerek, ezért tudok alkalmazkodni az igényeikhez. Másrészt a bezártság, és az, hogy a tárgy súlyosan verbalizált, teret ad az írásnak és az olvasásnak. Mi nem a frontális Skype-előadásokra koncentráltunk, hanem projekteket valósítottunk meg. Egy évvel ezelőtt az órákat projektoktatássá alakítottuk át, amelynek keretében a szokásosnál több szöveget kellett írni és olvasniuk a hallgatóknak. Később ezeket beszéltünk meg az online órákon. Négyes csoportokra osztottuk az évfolyamot, és különféle testreszabott, a tananyaggal összefüggő projekteket kellett megvalósítaniuk. Mindez viszonylag sikeresnek bizonyult. Ha összehasonlítom ennek az oktatási módszernek a kimenetét a hagyományos oktatással, úgy látom, hogy a hallgatóknál egy kis tudásdeficit keletkezett. Az online órákon lehetetlen visszaigazolást kapni a motiváltsággal kapcsolatban. Születnek jó és kevésbé jó munkák, viszont nincs rálátásunk a hallgatók motiváltságára. A hallgatók között tudásszintben és felkészültségben adódhatnak különbségek. Ha az egyik hallgatónak kisebb a tudásszintje, mint az évfolyamtársáé, az nem jelenti azt, hogy nem ő a motiváltabb. Az élő oktatás során a tanár a kisebb tudásszintű, ám motivált tanulót előre tudja vinni – emelte ki dr. Samu János.

Dudás Norbert (Szalma Brigitta felvétele)

Dudás Norbert (Szalma Brigitta felvétele)

Dudás Norbert a kar elsőéves, okleveles kommunikátor szakos hallgatója

– November közepén állt át a kar a távoktatásra. Elég nehéz volt erre átállni. Tavaly, a középiskola végén volt már tapasztaltunk ebben, de ez mégis más volt, mert egyetemi oktatásról van szó. Sokkal többet kellett tanulnunk, és több anyagot kellett készítenünk az órákra. A második szemeszter azért könnyebb, mert főleg Skype-on hallgatjuk az órákat. Az első szemeszterben több különböző platformot használtunk, és a tanárok igyekeztek minden segítséget megadni nekünk. Jelenleg csak a választható tantárgyakat hallgatjuk online, a többit a karon, a tantermi oktatásban. Mivel tizenketten vagyunk az évfolyamon, nem kellett csoportokra bontani bennünket, és megfelelően be tudjuk tartani a járványügyi intézkedéseket, például a személyi távolságtartást. Arra is ügyelünk, hogy rendszeresen szellőztessük a termet. A távoktatást össze sem lehet hasonlítani a hagyományossal. Az előbbi sokkal nehezebb, a figyelmünk is többfelé oszlik. Otthon rengeteg impulzus ér bennünket, nehezebb koncentrálni. Azoknak a hallgatóknak sem könnyű, akik a tanulmányaik mellett dolgoznak. Az MTTK-n a járvány előtt a Hallgatói Önkormányzat több programot is szervezett. Az elmúlt egy év során mindezt nem tudták megvalósítani. Nem tudtak olyan rendezvényeket tartani, amelyeken az egész kar részt tudott venni – mondta el lapunknak Dudás Norbert.