2024. április 20., szombat

Őszig maradhat a veszélyhelyzet Magyarországon

A magyar parlament 128 igen vokssal és 57 nem szavazattal módosította a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényt, amelynek hatálya így az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig tart. Ezt azt jelenti, hogy őszig maradhat a veszélyhelyzet Magyarországon.
Varga Judit igazságügyi miniszter indoklása szerint erre azért van szükség, mert az új vírusvariánsok Európa-szerte terjednek, Magyarországon is jelen vannak, így elengedhetetlen a fokozott védekezés. A törvényben rögzítették azt is, hogy a kormány a veszélyhelyzetet korábban is megszüntetheti.
Az országgyűlés még február 22-én fogadta el a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény módosítását a veszélyhelyzet újabb 90 nappal történő meghosszabbításáról. Ez e hét vasárnapig, május 23-áig volt érvényben.
A törvényjavaslat sarkalatosnak minősül, ezért kétharmados többségre volt szükség az elfogadáshoz. Az ellenzéki pártok nem szavazták meg azzal az indoklással, hogy a hosszabbítás valójában a kormánypárt érdekeit szolgálja.
A törvénymódosító javaslat indoklása szerint a járvány elmúlt egy éve bebizonyította, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták a gyors döntéshozatalt. A legfontosabb törekvés, hogy Magyarország mielőbb maga mögött hagyja a járvány időszakát. Mivel ennek pontos időpontja jelenleg nem látható előre, ezért indokolt a javaslat szerinti törvényi szabályozás.
A Népszava kérdésére a Fidesz-frakció azt válaszolta: „a hosszabbítás indoka, hogy a járvány még nem ért véget. Az új vírusvariánsokra figyelemmel nyáron is szükség van a védekezésre, a gyors és hatékony intézkedésekre az emberek egészsége és a gazdaság védelme érdekében".
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ezzel kapcsolatban még április 22-én azt mondta, bár a magyar védekezés a legsikeresebbek közé tartozik a világon, a járvány még nem ért véget, itt van velünk, ezért szükséges a veszélyhelyzet meghosszabbítása.
– Ez a meghosszabbítás kizárólag azt szolgálja, hogy az ország cselekvőképessége és védekező képessége fennmaradjon, konkrét véghatáridőt tartalmaz, de a kormány, ha úgy ítéli meg, hogy ha már nincs szükség a veszélyhelyzet fenntartására, bármikor a megszüntetéséről dönthet – hangsúlyozta a kancelláriaminiszter.