2024. március 29., péntek

Illegális módon szerzett diplomák ügyében folyik a vizsgálat

A Kragujeváci Egyetem a Béke és Fejlődés Európai Központtal együttműködve 2014. és 2016. között hatvan diplomát adott ki, amelyek a gyanú szerint illegális módon lettek megszerezve – írja a Szerbiai RTV.

A nevezett felsőoktatási intézmény március folyamán huszonkét diplomát semmisített meg, amelyeket egészségügyi nővéreknek adtak ki, akik Pulában végeztek tanulmányokat. A horvát oktatásügyi minisztérium viszont bebizonyította, hogy azok illegális módon lettek megszerezve.

Ezt követően a jelölteket papirológiailag a Kragujeváci Egyetem Egészségügyi Karára helyezik át, amely intézmény kiadta számukra a diplomákat az elvégzett oktatásról.

Emellett az egyetem a kraljevói Felső Ügyészség korrupció ellenes részlegének további harmincnyolc személlyel kapcsolatban nyújtott át dokumentációt, akikről azt gyanítják, hogy illegális módon jutottak diplomához.

Marko Lukić, a Kragujeváci Egyetem főtitkára elmondta, hogy az intézmény által a horvátországi egészségügyi nővéreknek kiadott negyvennégy diploma mellett még két doktori disszertáció megvédéséről szóló diplomát is átnyújtottak horvátországi és bosznia-hercegovinai illetőségű személyeknek.

– A felsorolt diplomák mellett méf további tizennégy diploma mintáját is megtaláltuk a számítógépeken, amelyeket már nyomtatásra is előkészítettek. Ezek doktori disszertációk megvédésére vonatkozó diplomák, amelyeket koszovói illetőségű személyeknek szántak kiadni, a gyanúnk szerint még 2016-ban – mondta Lukić.

Hozzátette, hogy a teljes folyamattal a Kragujeváci Egyetem, a Szerb Köztársaság és az Egészségügyi Egyetem a nagy méretű nem anyagi jellegű károk mellett 10 millió dinárt is veszítettek. A kellemetlen esetet az egyetem jelenlegi vezetése derítette fel, amelyről azonnal értesítették az illetékes szerveket.