2024. április 19., péntek

Pásztor Bálint: A karlócai örökség megóvása mindannyiunk érdeke

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselője mai parlamenti felszólalásában a karlócai örökségről szóló tartományi törvényjavaslatról beszélt.

Pásztor Bálint ismét elmondta, hogy a tartományi parlament viszonylag ritkán él azzal a lehetőséggel, hogy törvényjavaslatokat terjesszen a köztársasági képviselőház elé, de a karlócai örökségről szóló javaslat rendkívül fontosan tekinthető mind a szerbiai, mind pedig a nemzeti kisebbségek, így a magyarok számára is, ezért megérdemli a kiemelt figyelmet. 

Pásztor elmondása szerint a karlócai törvénytervezet mindannyiunk érdekét szolgálja, mert Karlóca történelmének és kulturális hagyatékának ápolása fontos feladatunk. „Karlócát nemcsak a turisták miatt kell felújítani, hanem saját magunk, az állampolgárok miatt is, mert olyan történelmi látványosságokkal rendelkezik, amelyek arra sarkallnak és emlékeztetnek, hogy óvjuk történelmünket, hagyományainkat” – emelte ki Pásztor.

A VMSZ parlamenti frakcióvezetője felszólalásának végén még kifejtette, hogy Szerbiában több városnak és községnek is szüksége volna ilyen kiemelt figyelemre, de egyelőre a karlócai örökségről szóló törvénytervezetet kell elfogadnia a köztársasági képviselőháznak.