2024. március 29., péntek

„Varoš Subatica”

A városi helységnévtáblákra bunyevác nyelven is felkerül Szabadka elnevezése

Miután nemrégiben a városi képviselő-testület elfogadta a város alapszabályának módosítását, a szerb, a magyar és a horvát mellett a bunyevác nyelv is hivatalossá vált Szabadka Város területén. Így hamarosan a város bejáratainak tábláira is felkerül Szabadka bunyevác elnevezése: „Varoš Subatica” – tudósít az RTS.

Az alapszabály-módosítással összhangban a közintézmények és közvállalatok, utcák és egyéb közterületek elnevezéseit is feltüntetik bunyevác nyelven. Sava Stambolić, Szabadka polgármesterének kabinetfőnöke a hírportálnak elmondta, hogy a hivatalos elnevezések cseréjét az önkormányzat fokozatosan hajtja végre. Azon feliratok cseréjét, amelyek nagyobb pénzeszközöket igényelnek, a következő évre halasztják. Suzana Kujundžić Ostojić, a Bunyevác Nemzeti Tanács elnöke elmondta, hogy a tanács türelemmel várja a feliratok cseréjét, ugyanis a bunyevác közösség tagjai már több, mint száz évet vártak rá. Hozzátette, hogy ők csupán azon feliratok cseréjét szorgalmazzák, amelyek a városi adminisztráció szempontjából fontosak, semmit nem erőltetnek. A BNT elnöke szerint az, hogy az önkormányzat területén bunyevác nyelven is felkerülnek a feliratok, azt jelzi, hogy Szerbia tiszteletben tartja a nemzeti kisebbségek jogait, és betartja a vonatkozó előírásokat.