2024. április 20., szombat

Már csak a határátkelő hiányzik

Kerékpáron is el lehet majd jutni Nagybecskerekről Temesvárra

Elkészült a Nagybecskerektől Szerbittabéig vezető kerékpárút, és már csak a kishatárátkelő hiányzik (meg persze a járványhelyzet megszüntetése) ahhoz, hogy az első kerékpáros megtegye a Nagybecskerek és Temesvár közötti 75 kilométernyi utat. Jó hír, hogy a napokban kiírták a Szerbittabé és a romániai Ótelek közötti határátkelő megépítésének közbeszerzési pályázatát. A tervek szerint 7 és 19 óra között lehet majd átlépni a határt.

A kerékpárút EU-s támogatásból épült meg a határ mindkét oldalán, körülbelül két-két millió eurós összegből. A két méter széles út végig a Béga-csatorna töltésén halad. Burkolata három rétegből áll, pihenőkkel, és a folyó vízszintjétől 2,5-4,5 méterrel magasabban fekszik.

Nyílegyenesen halad, és ennek köszönhetően pedig ez lesz a legrövidebb út a két legnagyobb bánáti város között. A közúton haladva ugyanis száz kilométert kell megtenni egyik településtől a másikig.

A romániai oldalon Ótelek és Temesvár között már 2015-ben elkészült a kerékpárút, amit a szomszédjaink már használnak is. Ki lett világítva, vannak pihenőhelyek, és az út szélén már néhány vendégfogadó is. Az igazi forgalom a kerékpárúton persze akkor indul meg, hogyha megnyitják a határátkelőt, amely a kerékpárosokon kívül lehetővé teszi a gyalogosok számára is a határátlépést. A bégafői (kleki) és a szerbittabéi zsilipek felújítása után pedig vízi úton is át lehet majd lépni a határt.

Egyre több kerékpárossal lehet találkozni a kerékpárút innenső oldalán is. Az út elkészült, de remélhetőleg a hivatalos megnyitása előtt eltávolítják az útra helyenként felhordott murvakövet és sarat. Hiányzanak a pihenőhelyek is. Egyébként azt is tervezik, hogy a kerékpárosok részére akkumulátortöltőket is felszerelnek, hogy az elektromos kerékpárok kedvelői számára is lehetővé váljon a hosszabb utak megtétele.

Nagybecskerek és Temesvár között egykor élénk forgalom volt, mind szárazföldön, mind a Béga-csatornán. Az elmúlt fél évszázadban azonban szinte megszakadt az összeköttetés a kettészakított városok között. Ma sem buszközlekedés, sem vasúti járat nincs. Ha minden a tervek szerint halad – és persze, ha a határok átjárhatók lesznek –, akkor akár már jövőre változik a helyzet, és legalább a kerékpárúton el lehet majd jutni az egyik városból a másikba.

A kerékpárút teljes szakaszának a befejezése után remélhetőleg folytatódik a Béga újjáélesztése, elsősorban a meder iszaptalanítása, amivel a folyó hosszú idő után újra hajózhatóvá válik. A csatornán zajló személy- és áruszállítás a régió gazdasági fejlődésének a motorja volt a XIX. század végén és a XX. század elején. Akkor az európai szinten is egyedülálló bánsági csatornarendszer megteremtette a vízi kapcsolatot Nyugat-Európa és a Bánság között. Nem véletlen, hogy a Béga mentén húzódó kerékpárút megépítésével egyre aktuálisabb a Temesvár és Nagybecskerek közötti hajózás visszaállítása.

A kerékpárútnak és a határátkelő megnyitásának örülnek a határ két oldalán fekvő két magyarlakta település lakosai is. Magyarittabét és a romániai Ótelek lakosait ugyanis sok rokoni, baráti kapcsolat fűzi össze, de ahhoz, hogy találkozzanak, most 60 kilométeres utat kell megtenniük. Az új határátkelőnek köszönhetően ez a távolság tíz kilométerre csökken.