2024. április 24., szerda

Folyamatosan frissíteni kell az „adatbázist"!

Beszélgetés a topolyai Erdődi Csongorral, aki családapaként lett egyetemista

Mielőtt belekezdenék abba, hogy egy igazán motiváló és inspiráló történetet tárjak a kedves olvasó elé, megkérem, hogy kutassa fel a következő mondatokat az emlékeiben: „Ha egyszer befejezed a tanulást, nehezebb újrakezdeni" vagy „Sohasem késő elkezdeni". Hányszor hallották ezeket eddigi életük során? Én nagyon sokszor, és úgy vélem, ezzel nem vagyok egyedül. Két ellentétes állítás, mégis a következő sorokban igyekszem rácáfolni mindkettőre. Először is arra, hogy az első teljes mértékben hamis, a második pedig mennyire igaz. Emellett még egy jó néhány közhelynek is pontot szeretnék tenni a végére, hogy ezt követően senki ne találhasson kifogást. Ha mégis, kérem a kedves olvasót, hogy mutassa meg a hitetlenkedőknek a következő sorokat! Én reménykedem benne, hogy célt érek velük.

Az állítások rendbetételéhez egy olyan fiatalember történetét hívom segítségül, aki több mint 10 év szünetet követően újra beült az iskolapadba, azóta pedig ki sem szállt onnan. A topolyai Erdődi Csongor Topolyán él feleségével és három gyermekével: egy 14 éves fiú, valamint egy 9 és egy 6 éves kislány büszke édesapja. A 37 éves férfi jelenleg a doktori tanulmányait folytatja.

Erdődi Csongor (Gergely Árpád felvétele)

Erdődi Csongor (Gergely Árpád felvétele)

Csongor 2002-ben fejezte be a középiskolai tanulmányait, majd alkalmi munkákat vállalt. Hogy pontosan mit, azt nem szerette volna részletezni. Ahogyan fogalmazott: mindenkinek az életében vannak ilyen időszakok. Miután megismerkedett későbbi feleségével, és komolyabbra fordult a kapcsolatuk, a szabadkai utasszállító közvállalatban kapott munkát, mint autóbuszsofőr.
– Egy stabil, állandó munkahelyet kerestem, hogy megteremtsen a megfelelő életkörülményeket kettőnk számára – kezdte történetét Csongor.
– Miután egy-két évet „lehúztam", és 2015-ben megszületett a kislányom, úgy gondoltam, hogy ehhez az egészhez kell még egy kis plusz, hogy valamilyen szellemi, mentális örökséget hagyjak a gyermekeimre. Szerettem volna azt mondani nekik, hogy: „Látjátok, apátok is befejezte az egyetemet, ti is be fogjátok". Így jutottam el oda, hogy 13 év szünet után jelentkeztem az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karának Közlekedési szakára, hiszen ilyen középiskolát fejeztem be, valamint az életemet is valamilyen szinten végigkövette ez a szakma. Logikusnak tartottam, hogy ezt a kettőt vegyítve még magasabb szintre emeljem a tudásomat – emlékezett vissza a fiatalember, aki elmondta, döntését a főnökével is közölte, aki először azt hitte, hogy csak viccel. Majd amikor meglátta, hogy nem tréfál, akkor leültette, és átbeszélték a dolgokat. A felmondás nem szerepelt a lehetőségek között, hiszen továbbra is pénzt kellett keresnie, viszont az egyetemi órákra be is kellett járnia, hiszen nem volt lehetőség arra, hogy levelező szakon tanulhasson, egy félévben minden óráról legfeljebb háromszor hiányozhatott.
– Visszakerestem az előző évekre vonatkozó órarendet, és láttam, hogy az első három évben délutánonként vannak az órák. Egyedül a negyedik év volt kicsit bonyolultabb, de úgy voltam vele, hogy azt majd akkor megoldom, ha már ott tartok – mesélte.
A családod mit szólt a továbbtanulási tervedhez?
– A feleségem jó ötletnek tartotta, de meg is ijedt egy kicsit. Nem tudta, hogy mennyi időm jut a tanulás és a munka mellett rájuk és a családi életre. Őszintén megvallva én sem tudtam, csak naívan gondoltam, hogy talán minden belefér abba a napi 16 órába, amit az ember aktívan eltölt. Eleinte meg volt ijedve, de nem azért, mert esetleg nem bízott volna bennem vagy önmagában, hanem azért, mert nem tudtuk, hogy mi vár ránk, mennyi időt fog ez felemészteni. Azonban az első naptól kezdve az utolsóig teljes mértékben támogatott – hangsúlyozta.
Így Csongor belevágott a nagy kalandba, hiszen a kellő támogatást minden részről megkapta. Saját elmondása szerint az első év nagyon nehéz volt számára, hiszen a szaktantárgyak mellett olyan általános tárgyai is voltak, mint amilyen a matematika és a fizika. Mivel a munka és a család mellett az időhiány jelentette a legnagyobb problémát számára, így egy tanár segítségét kérte.
– A természettudományokat, mint amilyen a matematika is, szerettem, de nem volt időm arra, hogy magam jöjjek rá a lényegre, ezért két éven keresztül alkalmaztam egy tanárt, aki megmondta, hogy mely részek a lényegesek és melyek nem. A szaktantárgyakkal nem volt különösebben gondom, sőt, érdekes volt, hiszen addig már mindent tudtam gyakorlatban, a munkám miatt, míg az egyetemen az elméleti részét tanultam meg. Ez a rendes életben teljesen fordítva van – magyarázta Csongor.

Az egyik szabadkai autóiskola, ahol elméleti oktatást tart fiatal, jövendőbeli sofőröknek (Gergely Árpád felvétele)

Az egyik szabadkai autóiskola, ahol elméleti oktatást tart fiatal, jövendőbeli sofőröknek (Gergely Árpád felvétele)

Ismeri a kedves olvasó azt az emojit a telefonokban vagy a Facebookon, amely széttárja a karját, mintha csak azt mondaná, hogy „Nem értem"? Na, pont ugyan úgy éreztem magam, mint az a lila blúzos, barna hajú lányka, amikor Csongort hallgattam, hiszen én sem értettem, hogy a család és a munka mellett hogyan jutott ideje minderre.
– A kulcs abban volt, hogy le kellett ülnöm, és minden napomat előre be kellett osztanom – mesélte Csongor, mintha csak a fejembe látott volna, de az is lehet, hogy a bennem megszületett kérdés az arcomra is kiült.
– Rendszeresen kellett tanulnom, mindennap. Nem voltam stréber, nem görnyedtem a könyvek felett napi 7–8 órákat, viszont napi 3–4 órát erre fordítottam. Nem szeretek kampányszerűen tanulni, aki csak a vizsgákra készül fel, hanem az első órától kezdve készültem, és amikor eljött a vizsgaidőszak, nyugodtan futottam neki mindegyiknek, talán egyetlen vizsga sem jelentett problémát – fogalmazott Csongor, akinek indexébe a rendszeres tanulásnak köszönhetően szinte csak 10-es osztályzatok kerültek bele, egy kilences kivételével. Emellett minden vizsgát időben lerakott. Most már végképp nem tudtam elképzelni, hogy hogyan tudott helytállni az élet minden területén.
– Ezt a problémát úgy oldottam meg, hogy otthon a ház egy igen nyüzsgő részére helyeztem el a dolgozó asztalomat, ahol tanulok. A célom az volt, hogy a gyerekek ne érezzék azt, hogy el vannak szigetelve tőlem, és én ne érezzem ezt, emellett szoktattam magamat a nyomás alatti munkavégzéshez. Ennek köszönhetően tudok tanulni zene, tévé, gyereksírás, sőt ordibálás mellett is.
Úgy érzem, hogy ez egy tudatos döntés volt a részedről...
– Igen, ez egy teljesen tudatos döntés volt. Azért, mert maga az élet sem ideális. Akkor miért keressek én megfelelő helyzeteket egyes dolgokra? Ez rövidtávon kivitelezhető, de hosszú távon nem. Én tanultam az autóbuszban, mínusz fokokban és nyári hőségben is, két járat közötti szünetben, de utazás és hajtás közben is ismételtem a megtanultakat. Ezek közül egyik sem ideális feltétel egy tanuláshoz, mégis éltem ezekkel a lehetőségekkel – magyarázta.
Míg normál esetben 19 évesen kezdik meg a fiatalok a felsőfokú tanulmányaikat, addig Csongor 31 éves volt már. Évfolyamtársai az első év meglepetése után gyorsan elfogadták őt, ráadásul a munkából szerzett tapasztalatait is meg tudta osztani velük, hasznos tanácsokkal látva el őket. Emellett egyfajta húzóerőnek is titulálta magát, hiszen a vele együtt dolgozó négy vagy öt diáknak nagyon sokat segített az ő szorgalma. Az alapképzés sikeres elvégzése után 2019 őszén megkezdte a mestertanulmányait, amely – ahogyan elmesélte – már sokkal könnyebben ment.
– Ezt az egy évet nagyban befolyásolta már a koronavírus-járvány, mivel az oktatás online zajlott. Én azonban akkor sem lustultam el: mindent időben, elsőként adtam le, minden online leadott tanagyagot becsületesen megtanultam, mindent rendszeresen megcsináltam, és elsőként mentem ki a vizsgákra. Sokan úgy voltak vele, hogy a járvány miatt a kritériumokat is lejjebb engedték, én azonban ezt teljesen kizártam, mindent ugyanúgy csináltam, mint addig. Úgy gondoltam, hogy minden témát azért tesznek bele a tantervbe, mert később fontos lehet számunkra, így semmit sem hagytam ki – szögezte le, hozzátéve, a mesterdiplomát 2020 nyarán szerezte meg, azonban még ott sem volt megállás, hiszen azt követően a doktori képzést is elkezdte, amely még most is tart.

– Két matematikai tantárgyat már le is tettem. Jelenleg egy elméleti tantárgyat tanulok, ám úgy vélem, nem lesz gond vele. Emellett még vár rám három kutatás, amelyből az egyiket már elindítottam. A fiatal járművezetőkkel foglalkozik, és ha sikerül megfelelő számú alanyt összeszednem, akkor talán még reprezentatív is lehet – fejtette ki.
Csongor egyszerre több helyen is dolgozik. Fő munkahelye a szabadkai utasszállító közvállalat, ahol jelenleg a városi közlekedés részlegének a vezetője. Mellékkeresetként az egyik szabadkai autósiskola oktatója is, ahol magyar ajkú fiataloknak tanítja meg az autóvezetés elméleti részét. Emellett a belgrádi Közlekedésbiztonsági Ügynökség megbízásából évi három-négy alkalommal tart negyvenórás szemináriumokat olyan sofőrök részére, akik elveszítették az engedélyüket, és újra kell vizsgázniuk. És ha ez még nem lenne elég, önkéntes alapon közlekedésbaleset-elemzéseket is végez egy ügynökség számára, hiszen erre a tapasztalatra igen nagy szüksége van ahhoz, hogy elérje a végső célját: azt, hogy egyszer bírósági szakértő legyen.
Emlékeznek még mit ígértem önöknek az elején? Azt, hogy megcáfoljuk azt az állítást, miszerint, ha szünetelünk a tanulással, később nehezebben futunk neki újra, és bebizonyítjuk, hogy soha sem késő újra belevágni, bármiről is legyen szó. Nos, úgy vélem, Csongor igazán rácáfolt az első kijelentésre, a másikat pedig sikeresen bebizonyította.

Csongor tanítás közben (Gergely Árpád felvétele)

Csongor tanítás közben (Gergely Árpád felvétele)

– Szerintem minden emberfüggő. A tanulás, az oktatás, minden. Úgy gondolom, hogy ezt nem lehet korhoz kötni. Rohanó világban élünk, muszáj tartani a lépést. Annak az embernek is, aki régebben fejezte be az egyetemet, állandóan frissítenie kell az „adatbázist" ahhoz, hogy mindig aktuális maradjon, ezt pedig csakis tanulással lehet elérni.
Mivel bátorítanád azokat, akik ugyanezt szeretnék véghezvinni, amit te, de még hezitálnak?
– Azzal, hogy ne gondolkodjanak. Kell egy biztos kiinduló pont, amelyet nekem a főnököm biztosított azzal, hogy pl. mindig olyan vonalakat csináltam, amelyeket követően oda tudtam érni az órára, vagy ha egy vizsga miatt szabadnapot kellett kivennem, akkor azt megkaptam, és a hétvégén vagy ünnepnapkor ledolgoztam. Összefoglalva: egy biztos kiinduló pont a legfontosabb, a többi pedig ki fog alakulni. Ha az ember biztos abban, hogy azt teszi, ami helyes, akkor az élet meg fogja találni rá a megoldást, hogy véghez tudja vinni. Én ebben hiszek – fejtette ki.
Miután kikapcsoltam a diktafonomat, még sokáig beszélgettünk Csongorral, aki éppen az egyik órájára készült, mi pedig fotós kollégámmal arra vártunk, hogy tanítás közben kapjuk lencsevégre. Mosolyogva mesélte el, hogy minden teljesített mérföldkő után húga ugyanazt a kérdést tette fel neki: „Most már elégedett vagy?" Ő erre rendszerint ugyanazt válaszolta: „Még nem..."