2024. március 29., péntek

Korrupcióval vádolt miniszterek kereszttűzben

A Szervezett Bűnözési Ügyészség (TOK) jelenleg több mint ötven, a legmagasabb funkciókban lévő személy ellen folytat eljárást, mégpedig magas és súlyos korrupcióval gyanúsítva őket – írja a 021.rs hírportál.
Az ügyészség tájékoztatása szerint jelenleg négy volt miniszter, három minisztersegéd, egy államtitkár, tizennégy bíró ellen, továbbá több közvállalat és ügynökség igazgatója, valamint vezérigazgatója ellen folytatnak eljárást, amelyek tulajdonosa, vagy résztulajdonosa az állam.
A tavalyi évben vizsgálatot rendeltek el és vádat emeltek Miodrag Poledica, az építésügyi, közlekedési és infrastruktúrális minisztérium volt államtitkára ellen, mellette még Darije Janjić Nišavić, a mezőgazdasági miniszter segédje, Miroljub Jevtić, a Szerbiai Vasutak Infrastruktúrája közvállalat egykori igazgatóhelyettese ellen és még a vállalat sok más vezető hivatali személyével szemben is.
Az ügyészség mellettük még négy miniszter ellen is vádat emelt. Ezek közé tartozik Oliver Dulić volt környezetvédelmi miniszter Saša Dragin mezőgazdasági miniszter, Predrag Bubalo volt gazdasági miniszter és Slobodan Milosavljević volt mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási miniszter ellen is. A közlemény szerint Dulićot elsőfokon három és fél évnyi börtönbüntetésre ítélték, de felülbírálták a döntést és jelenleg új eljárás folyik az ügyben.
Bubalot első fokon felmentették, de az Ügyészség indítványozására jelenleg is folyamatban van az eljárás, míg Dragin és Milosavljević ellen még tart a bírósági tárgyalás.