2021. július 28., szerda

Az elveszett tartomány II.

Emlékeink a szlavónországi magyarságról

A titói Jugoszláviában a szlavóniai magyarság sorsáról, történetéről, mindennapi gondjairól a bácskai és a bánsági magyarság vajmi keveset tudhatott. 1952. március 15-étől Eszéken megjelent ugyan a Magyar Képes Újság című hetilap, de mint a diktatúra minden más sajtóorgánumát, ezt is a befolyása alá kényszerítette az egypárti hatalom: magyarságról, a magyarság történetéről, a közösség sorsának alakulásáról, egyházi életéről, nemzeti kultúrájának ápolásáról évtizedeken át nem – vagy alig – esett szó. 1965-ben a Szlavóniai (Kórógyi) szótár első kötetének megjelenésekor a szerző, a neves újvidéki egyetemi tanár, Penavin Olga Előszó – A nyelvi anyag lokalizálódása című bevezetőjében úgy tűnik, még ismeretlen tájra vezette az olvasóit. Elmondta: „A földolgozott négy magyar község (Kórógy, Szentlászló, Haraszti és Rétfalu) a Horvát Szocialista Köztársaságban, Szlavóniában, Eszék (Osijek) tájékán helyezkedik el. […] Régi magyar település ez a négy falu: Kórógy nevét például már 1290-ben említik (castrum Kouroug ultra fluvium Drauve – Hazai okmánytár VI. 371.). Az idők folyamán ezek a falvak többször változtatták helyüket. Az egyes falvak lakosságának száma 1000 körül mozog.”

Ugyancsak alapozó munkát kellett végeznie Penavin Olgának néhány évvel később a magyarországi olvasói körében, amikor 1972-ben a Nyelvtudományi Értekezések 79. füzeteként megjelent A szerémségi magyar szigetek nyelve című nyelvészeti értekezése. Könyvéhez írt bevezetőjében azt is tisztáznia kellett, mely vidéknek volt ő a tudományos kutatója. A Szlavóniának keleti részét képező Szerémséget is régen sűrű erdő borította, egykori lakói égetéssel tisztították meg a földet, tették letelepedésre alkalmassá, ezért a községek irtásokon keletkeztek. „Hogy valóban erdős vidék volt, mutatják a földrajzi elnevezések is, pl. Erdővég, Voganj (vágás), Ürög, Erdelj (Rakovác határában), Parlog (Ürög határában), Velika Kosača (Erdővég határában). […] Földje televény fekete agyag, gazdag, termékeny. Nemes gyümölcsfák, értékes híres bort, vörös és fehér bort termő szőlővesszők ékítik a szőlőskerteket. Mivel a Szerémség két hajózható folyó közt, a Duna és a Száva közt fekszik, állandó megszállás célja volt. Területén megfordultak az idők folyamán illírek, kelták, rómaiak, keleti gótok, longobárdok, avarok, frankok, bolgárok, bizánciak, szlávok, magyarok, törökök. […] A török megszállás idején a lakosság tömegesen elmenekült, északra húzódott, vagy a szörnyű pestisjárvány tizedelte meg, és az ősi, oklevelekben emlegetett helyek: Kamanc, Ürög, Erdővég, Vogány, Nagyolaszi elnéptelenedtek.” A régi lakosság helyébe folyamatosan a török elől menekülő szerbek és horvátok telepedtek le. A török kiűzése után, az újratelepítések idején németek is kerültek a vidékre, a mai magyar lakosság jelentős része Magyarország különböző tájairól érkezve foglalta el helyét. Penavin Olga A szerémségi magyar szigetek nyelve című nyelvészeti munkájának anyagát Ürög (Irig), Satrinca (Šatrinci), Dobrodolpuszta – Dobradó (puszta) (Dobrodol), Vrdnik – Pernyávor (Vrdnik Prnjavor), Herkóca (Hrtkovci), Nyékinca (Nikinci), Platics (Platičevo), Vogány (Voganj), Erdővég (Erdevik), Maradék (Maradik), Kamenica – Kamanc (Kamenica) településeken gyűjtötte.

Ezzel szinte egy időben, 1973-ban látott napvilágot Penavin Olga válogatásában, jegyzetekkel és a tájékozódást elősegítő utószóval a Szlavóniai hétköznapok című, nagy jelentőségű könyv, mely az elődök és a pályatársak munkáit gyűjtötte kötetbe. A szerkesztő a kötet végén így foglalta össze szándékát: céljuk volt „Szlavónia szigetmagyarsága, Rétfalu, Szentlászló, Kórógy, Haraszti népe több mint 200 év távlatában és folyamán hiteles forrásokban nyomon kísért mindennapjainak keresztmetszetét adni”. A tájat évszázadokon át a mélységes-mély elszigeteltség jellemezte, ezért „az itt található néprajzi és nyelvi közlések igen fontosak, mert így kultúránknak, nyelvünknek olyan korábbi (talán 300–400 éves) rétegeibe tekinthetünk be, melyeket már csak kevés helyen tanulmányozhatunk”. Így kapott könyvében helyet a Hétköznapok a presbiteriális jegyzőkönyvek tükrében című forrásértékű tanulmány mellett Hoblik Márton Parasztlakodalmi szokások Verőcze vármegye’ három’ s Szerém’ egy magyar falvaiban, Garay Ákos Szlavóniai régi magyar faluk, Garay Ákos A szlavóniai négy magyar falu nyelve, Bartha Katalin Szlavóniai babonák, babonás történetek és cselekmények, Kiss Lajos A szlavóniai szigetmagyarság ősi népzenéje, Döme Dezső Izrael Arcok [a szlavóniai magyarság múltjából] című írása, hogy a gyűjteményes munkát Penavin Olga Szlavóniai kisszótára zárja, benne Haraszti, Kórógy, Szentlászló települések rövid történetével.

Hoblik Márton a Tudománytár 1834. évi II. számában megjelent Parasztlakodalmi szokások Verőcze vármegye’ három’ s Szerém’ egy magyar falvaiban című írásában elsőként hozott hírt az elfeledett vidékről. „Verőcze vármegye’ kebelében – írta Verőce vármegye egykori táblabírája – három t. i. Magyar-Réthfalu, Haraszti s Sz. László, Szerémben egy, t. i. Kórógy nevű, a’ helvetia vallást követő magyar falvak találtatnak, mellyeket az 1790. 26. törvényczikk’ évkora már itt lelvén, ezek maiglan is némelly korlátok közt a’ két megye’ kebelében eltüretnek. Menyegzői szokásaik némi sajátosságokkal bírnak, mellyeket az 1832. dec. 10. vett utasítás szerint a’ magyar tudós társasággal közleni kívántam.”

B. Szabó György Szlavóniai jegyzetek című 1950. májusában keletkezett írásában „elfelejtett magyar népsziget”-nek nevezte a szlavóniai magyar falvakat. Haraszti utcáit járva a számára úgy tűnt, mintha kódexirodalmunk nyelve csendülne föl a helybéliek ajkán. „Az Érdy-kódex írójára gondolok – írta az egyetemi tanár –, a Karthausi Névtelenre, irodalmunk egyik első modern író-egyéniségére, aki innen indult, szlavóniai származású volt, és sokszor és büszkén hivatkozott szülőföldjére, Tótországra, ahogyan a középkorban Szlavóniát nevezték.” Úgy vélte, a kutatóknak évtizedes mulasztásokat kell pótolniuk, sok évszázados fejlődést kell felmérniük. A táj és lakói világának egyedülálló varázsát Garay Ákosnak az 1900-as évek végén készített, Magyar Néprajzi Múzeumban őrzött felvételei mutatták be.