2024. április 20., szombat

Fél hónappal hosszabb volt a fűtési idény

A vonatkozó városi rendelkezés alapján a fűtési idény október 15-étől április 15-éig tart, azzal, hogy szükség esetén, ha három egymást követő este 9 órakor 12 fok alá süllyed a külső hőmérséklet, október elsejétől 14-éig, illetve április 15-étől május 6-áig is melegítik a fűtőtesteket, leginkább a reggeli és az esti órákban. Az idén is, a tavaszi időszakban, két héttel tovább fűtötte a lakásokat a Hőtelep. A távhőt évek óta a fogyasztás alapján számolják el, és ezt igyekeznek is behajtani a fogyasztókon.

Az elmúlt idényben 12 komolyabb meghibásodás történt a távhőszolgáltatásban, 1242 alkalommal kellett megszerelni a fogyasztói hálózatot, ezeket a beavatkozásokat sikerült gyorsan elvégezni, így a végfogyasztók nem maradtak fűtés nélkül.

A szolgáltató szerint sikerült elejét venni a fogyasztók jelentős eladósodásának, zömmel mindenki időben törleszt, persze akadnak késlekedők továbbra is. Néhány éve a Hőtelep szolgáltatási díjának befizetése meghaladja a 100 százalékot, vagyis a fogyasztók a korábbi évekből származó elmaradásukat is törlesztik. Jelenleg a kinnlevőség némileg meghaladja a 100 millió dinárt. Egyes magánszemélyek már egymillió dinár feletti adósságot halmoztak fel. Ezeket a Hőtelep beperelte, és végső soron elárverezik az ingatlanjukat.