2024. március 29., péntek

Jó ütemben halad az immunizáció

Újvidéken a koronavírus elleni oltás egyre jobb eredményeket mutat, főként azóta javultak a mutatók, amióta a peremvárosi részeken és a város központjától távolabb eső városnegyedekben is elkezdték az immunizációt, valamint a bevásárlóközpontokban is nagy az oltási iránti hajlamosság.
Adice és Lédince (Ledinci) után a Klisán is megszervezték a lakosság oltását a Sósbara sportcsarnokban. Az oltási kampány önkéntesei elmondták, hogy sokan jelentkeztek a vakcinára, tegnap egy óra leforgása alatt több mint 100 személyt oltottak be, és több mint 300-an egyeztettek időpontot.

– A Klisai oltópontra 400 Sinopharm vakcinát szállítottunk, de ha szükség lesz több oltóanyagra, az sem gond, hiszen könnyen eljuttatjuk őket a Slana bara, az az a Sósbara sportcsarnokba. Az oltást 14 órakor kezdjük, az ügyeletes orvosi csapatok a tervek szerint 20 óráig oltják a polgárokat, de ha igény mutatkozik rá, kitolhatjuk ezt az időpontot. A klisai oltóponton azokat is beoltjuk, akik nem egyeztettek előre időpontot – mondta Nenad Vukas, az Újvidék Egészségház dolgozója.

Felgyorsult az immunizáció üteme amióta a bevásárlóközpontokban, valamint több városnegyedben és peremvárosi településen is oltópontokat nyitott az Újvidéki Egészségház

Felgyorsult az immunizáció üteme amióta a bevásárlóközpontokban, valamint több városnegyedben és peremvárosi településen is oltópontokat nyitott az Újvidéki Egészségház

A jelenlegi adatok alapján elmondható, hogy a klisai oltópontnál sorban álló polgárok nagy többsége eddig nem próbálkozott időpont-egyeztetéssel, mert mint mondták, az Újvidéki Vásár számukra meglehetősen messze van, és a sorokban is sokat kellett várni. Most azonban, amióta az Újvidék Egészségház megszervezte a peremvárosi településeken és a város központjától messzebb eső városnegyedekben az oltási kampányt, más a helyzet, sokkal gyorsabban sorra lehet jutni, gördülékenyebb az immunizáció, és ennek köszönhetően az emberek könnyebben rászánják magukat az immunizációra. Vukas elmondta még azt is, hogy az utóbbi napokban Lédincén 160, Adicén pedig 51 polgárt oltottak be. Tegnap az oltási kampány Begecsen és Piroson folytatódott, ma pedig Kátyon nyitottak ideiglenes oltópontot.