2024. március 29., péntek

Folytatódik az együttműködés

A Vöröskereszt szabadkai szervezetének ünnepi közgyűlése

Csütörtökön a Vöröskereszt szabadkai szervezete a Városháza dísztermében tartotta meg hatodik ünnepi közgyűlését, melyre a 135 éves fennállása, illetve a Nemzetközi Vöröskereszt világnapja alkalmából került sor.

Simka Somer a szabadkai vöröskeresztesek munkáját méltatta

Simka Somer a szabadkai vöröskeresztesek munkáját méltatta

A közgyűlésen többek között jelen volt Stevan Bakić, Szabadka polgármestere is, aki felszólalásában gratulált a szervezetnek a jeles évforduló alkalmából. Kiemelte, a világjárvány következtében a városi önkormányzat és a helyi Vöröskereszt együttműködése szorosabbá vált. Ígéretet tett, hogy ezt a szoros együttműködést a továbbiakban is fenntartják. Hozzátette, hogy a város idei költségvetésében a népkonyha és a hajléktalanszálló részére többletforrásokat biztosítottak. A polgármester reményét fejezte ki, hogy e források összegét a következő évben tovább tudják emelni. A polgármester után Simka Somer, a Szerb Vöröskereszt alelnöke szólalt fel, aki a szabadkai szervezet munkáját méltatta. Felidézte, hogy az elmúlt évtizedekben a helyi szervezet számos humanitárius válsághelyzetben állt helyt. Kiemelte az 1990-es évek délszláv háborúit, amikor a városba menekültek tömegei érkeztek, a 2015-ös migránsválságot, valamint a mostani koronavírus-járványt. A beszédek után a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a szervezet 2020. évi beszámolóját és a 2021. évi munkatervét, majd átadták a Szerb Vöröskereszt és a szabadkai szervezet rangos elismeréseit. A Szerb Vöröskereszt arany díszérmeit dr. Nada Kosić Bibić, dr. Marija Stević Major, Ivan Ivandekić és a szabadkai Ivašped Kft. vehették át, míg ezüst díszéremben részesült Peđa Ivović, Aleksa Petrić, a szabadkai SMB betonjerka Kft. és az Office Shoes Kft. Arany plakettet kapott Aleksandar Petrić, Kispál Bözsike, Kocsis János, valamint a szabadkai Ametek Kft., a Support Kft. és a Szabadkai Közkórház transzfúziós szolgálata.