2024. április 18., csütörtök

Oktatási rendszer fejlesztése

A tartományi kormány támogatja a felsőoktatási intézmények felújítását és felszerelését

Dr. Zoran Milošević felsőoktatási és tudományos kutatási titkár tegnap átadta a vajdasági felsőoktatási intézmények támogatásáról szóló szerződéseket. A titkárság három pályázatán nyert pénzösszeget az egyetemek és a szakfőiskolák épületeik fenntartására, felújítására és felszerelésére költhetik el. Emellett pályázni lehetett még az alkotóművészet területével kapcsolatos tudományos kutatások előmozdításának finanszírozására, valamint támogatták a nemzeti közösségek tudományos-kutatási projektumjait is. A tartományi kormány a Tartományi Felsőoktatási és Tudományos Kutatási Titkárságon keresztül 40,7 millió dinárt biztosított az oktatás korszerűsítésére. Milošević szerint azért is fontos az oktatási rendszer fejlesztése, mert a tudás lehetővé teszi a gazdasági fejlődést is.

– A jelenlegi nehéz körülmények ellenére is segíteni tudjuk a felsőoktatási intézményeket, lehetővé téve számukra a létesítmények javítását és karbantartását, valamint a jobb oktatáshoz szükséges eszközök beszerzését. A karok és a főiskolák stabil intézmények, mi pedig támogatjuk munkájukat – emelte ki a titkár.

A Szabadkai Műszaki Szakfőiskola egy millió dinárt nyert a pályázaton.

– Számunkra minden támogatás nagy jelentőségű, hiszen ez egy olyan forrás, amelyből karban tudjuk tartani az épületünket. A jelenlegi támogatás is erre irányul, a külső falakat hozzuk rendbe. Ezt a folyamatot már tavaly elindítottuk és bízunk benne, hogy idén az egész épületet sikerül felújítani – mondta Fürstner Igor, a szakfőiskola igazgatója.

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar is sikeresen pályázott.

– Számunkra nagyon sokat jelent a tartományi kormány támogatása. Az elmúlt években folyamatosan pályázunk, így lehetőségünk van korszerűsíteni iskolánkat. A titkár úr körülbelül egy hónapja meglátogatta iskolánkat. Akkor megmutattuk a jelenlegi munkafolyamatokat, valamint további fejlesztési lehetőségekről is tárgyaltunk. Az iskola egy része, melyet 2006 óta használunk, már eléggé rossz állapotban van, ezt a részt fogjuk a nyert összegből felújítani, újrameszeljük a tantermek falait és a folyosókat, illetve a padlózatot is kicseréljük – ecsetelte Ivanović Josip a kar dékánja, aki hozzátette, a magyar kormány és tartományi kormány támogatásával az iskola épületét a rendbe tudják hozni, így Szabadka egyik legszebb épülete lesz a munkálatok befejeztével.