2024. április 19., péntek

Miből finanszírozzák a topolyai diákotthont?

Fremond: A felépült intézmény megkönnyebbülést jelent a szülők és az ingázó diákok számára is

Milyen módon tervezi az oktatási minisztérium finanszírozni a topolyai diákotthon működését? – tette fel a kérdést Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője a köztársasági képviselőház tegnapi ülése előtt, amikor a képviselők a végrehajtó hatalomhoz és szervekhez intézhetnek képviselői kérdéseket. Felszólalásában rámutatott, egy intézmény zavartalan működéséhez – mint ezen esetben is – fontos, hogy az állami költségvetésben külön eszközöket különítsenek el a működésére.

A topolyai diákotthon építési munkálatai a végső fázisba értek, és ennek kapcsán vegyes érzésekkel követik a diákotthon munkálatainak haladását. Miután a Topolyán működő három középiskolában 1200 diák tanul, közülük mintegy 600-an naponta utaznak. Többen közülük a Mezőgazdasági Iskolában tanulnak, éppen ennek az intézménynek a közelében épül fel a diákotthon, amely szálláslehetőséget nyújt majd több mint 100 diák számára. Így egy ilyen intézmény kialakítása megkönnyebbülést jelent a diákok és a szülők számára is, különösen járványidőszakban, amikor az utazással nő a diákok fertőzésesélye is – ecsetelte Fremond Árpád.

Közölte továbbá, hogy a diákotthon 51 kétágyas szobával ellátott létesítmény, egy szobát a mozgáskorlátozott diákok számára alakítottak ki. Az épület munkálatai nemrég fejeződtek be. Az új tanév kezdetéig számos jogi követelménynek eleget kell tenni. Ahhoz, hogy szeptembertől a diákok beköltözhessenek, ennek az otthonnak is a diákotthon-hálózat részévé kell válnia. A foglalkoztatottak felvételére a minisztérium jóváhagyására is szükség van, pályázatot kell kiírni 21 munkavállaló számára, miként a diákok felvételére is. Emiatt tartotta az egyik legfontosabb kérdésnek a képviselő a diákotthon működési költségeinek kérdését.

A képviselőház tegnap két napirendi pontban folytatott általános vitát, mielőtt a kedden megkezdett ülés 12 napirendi pontját megszavazza. Az egyik a Lazarevaci Szabálysértési Bíróság egyik bírájának nyugdíjaztatásra vonatkozott, vagyis a nyugdíjaztatása miatt a bírói tisztségének megszűnésére. A másik pedig a Szerbiai Szocialista Párt parlamenti képviselőinek káderkérdésit érintette. Az egyik képviselő lemondott tisztségéről, és másikat választottak a helyére.

A vita során a felszólaló képviselők számos más témát is érintettek. A Szerb Haladó Párt képviselői a párt elnöke és egyben Szerbia államfője, illetve legidősebb fia elleni támadásokat hozták fel, mondva, hogy hazugságokat állítanak Danilo Vučićról, miszerint kapcsolatban volt Belivuk bűnszervezetének tagjaival. Az Egyesült Szerbia képviselői is pártjuk elnöke, Dragan Marković Palma ellen indított botrányban cáfolták elnökük bűnösségét, míg a Szerbiai Szocialista Párt képviselői Koszovó függetlenségét, valamint a Hágai törvényszék igazságosságát feszegették.