2021. június 18., péntek

A Mária Rádióban vendégeskedett Pásztor István

A Mária Rádió vendége volt ma Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Facebook-bejegyzésében kiemelte, az interjúban szó esett a lelki támasz fontosságáról, valamint a hitnek az identitásmegőrzésben és megerősítésben betöltött szerepéről, a Rádió megmaradásának és erősödésének fontosságáról.

A beszélgetés annak a kampánynak a keretében zajlott, amelynek a célja egy folyamatban lévő gyűjtés segítése, aminek eredményeként a Rádió meg tudna vásárolni egy személyautót, azért, hogy minél több helyre eljutva tudja kibontakoztatni áldásos tevekénységet – mutatott rá a VMSZ elnöke.

Hozzátette, maga is adományozott a rádiónak, és arra kérte azokat, akik fontosnak tartják az ügyet, hogy szintén adományozzanak.

Az adomány szàmlaszáma: 325-9500700033414-57.

A teljes beszélgetést itt tudják meghallgatni.