2024. április 18., csütörtök

Csaknem minden megdrágult a járvány kitörése óta

Tavaly márciushoz képest januárban 4,8, februárban pedig további 3,2 százalékkal nőtt a villanyáram ára. Ennek köszönhetően a teljes energiaszektor 3,1 százalékos növekedést könyvelhetett el ebben az időszakban a tavalyi adatokhoz viszonyítva, írja a Danas. „A közművesítési szolgáltatások drágulása egyszerűen annak a ténynek az eredménye, hogy ha valakinek monopóliuma van, akkor saját belátása szerint növelheti az árakat, mert nincs versenytársa, és ezt a helyzetet ki tudja használni" – mondta Saša Đogović közgazdász a Danasnak, majd leszögezte, hogy a drágulások mértéke nem akkora, hogy aggodalomra adjon okot, krízisről nincs szó.

A járvány kezdete óta szinte mindennek emelkedett az ára, kivéve az idegenforgalmi ajánlatokat. A nem élelmiszeripari termékek 2,3 százalékkal drágultak 2020 márciusához képest, elsősorban a cigaretta kétszeri drágítása miatt. Az élelmiszerek ára 0,3 százalékkal emelkedtek. A feldolgozott hús ára márciusban 4,5 százalékkal volt magasabb az előző év azonos hónapjához képest.