2024. március 29., péntek

Az összefogásról szól

Felújították a csókai Szentháromság templom kerítését

Csaknem 4 millió dinárból valósult meg a csókai Szentháromság templom kovácsoltvas kerítésének a felújítása – mondta el a kedd délután megtartott sajtótájékoztatón Kormányos László, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja. Hozzátette, hogy a munkálatok első fázisát Csóka község önkormányzata támogatta, míg a mostani beruházás anyaországi pénzeszközökből valósult meg a Magyar Nemzeti Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából.

– Ez igazán az összefogásról szól, és ez a jövőben is fontos számunkra, hogy hasonlóképpen gondolkodjunk és cselekedjünk. Csak is így tudunk előrelépni, és a megmaradásunkat így tudjuk hitelessé tenni – hangsúlyozta Kormányos.

Az eseményen jelen volt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki kiemelte, hogy Magyarország Kormányának köszönhetően az egész Délvidéken szinte nincs már olyan település, ahol ne történt volna valamilyen beruházás az egyház területén. Hozzátette, hogy a jelenlegi templomkerítés felújítás egy jóval hosszabb időszaknak a történetét foglalja össze, hiszen a helyi Szentháromság templom már 200 éves, helyén pedig egykoron egy másik templom emelkedett a magasba a dombtetőn. Hajnal úgy véli, hogy ez a vidék egyik legszebb temploma.

– A kerítés első részének a felállítása arról szólt, hogy itt, Csókán vannak olyan kiváló városvezetők, olyan magyar emberek, akik sok mindenre gondolnak, de elsősorban azt érzik, hogy a világban, aminek a legjobban a hiányát érezzük, az a lelkiség, az egymásra találás, a közösségépítés. Ez az alkalom is erről szól. Azokról az emberekről, akik azt bizonyítják, hogy fontos számukra a szülőföld, fontos számukra, hogy a nagyvilágba szétszéledt fiatalok, ha erre járnak, megcsodálják a templomot, és ne csak imádkozzanak, hanem azt is lássák, hogy épül és szépül. Abban kell hinnünk, hogy ezen a kerítésen, ezen a templomkapun mind több fiatal belép, mind több keresztelő lesz, és mind kevesebb temetés – fogalmazott Hajnal Jenő. Hajdú Sándor a templom plébánosa elmondta, hogy 170 évvel ezelőtt egy hasonló kovácsoltvas kerítést bontottak le, amelynek egy kis részét még őrzik a templom kertjében. Ennek és egy régi fotónak köszönhetően tudták reprodukálni az új kerítést, amelyet hétfőn kezdtek el beilleszteni a helyére, kedden pedig már teljesen befejezték.

Közel 4 millió dinárba került a csókai Szentháromság templom kovácsoltvas kerítésének felújítása (Fotó: Kállai G. Nikoletta)

Közel 4 millió dinárba került a csókai Szentháromság templom kovácsoltvas kerítésének felújítása (Fotó: Kállai G. Nikoletta)

Az eseményen jelen volt még Oláj Tibor, a csókai községi-képviselő testület elnöke, Balázs Ferenc, a polgármester tanácsadója, valamint az önkormányzat képviseletében Monoki Elvira és Zombori Csaba.