2024. március 29., péntek

San Marino várja a turistákat

Még az oltást is felvehetik náluk

Az olaszországi San Marino Köztársaság ma bejelentette, hogy elindult az a kampányuk, amelynek során beoltják a turistákat és az oda látogatókat a Szputnyik V oltóanyagával. Az akció május 17-én indul.

Federiko Pedini Amati idegenforgalmi miniszter kijelentette, hogy San Marino készen áll arra, hogy elindítsa a turistákra vonatkozó oltási kampányt, mivel jelen pillanatban a kórházban nincs koronavírusos beteg, tudósít a Reuters.

Minden látogatónak, aki be szeretné oltatni magát, egy héttel az érkezése előtt foglaljon szállást magának, emellett szervezzék meg a második útjukat is a revakcina miatt, erre pedig 21-28 nap után kerül sor.

Az orosz vakcina két dózisa 15 euróba kerül majd, San Marino kormánya pedig abban reménykedik, hogy az ország hamarosan kiadhassa a vakcinálásról szóló igazolásokat is, mind az helyiek, mind pedig a turisták számára.

San Marino összesen 61 négyzetkilométer területű és 34.000 lakossal rendelkezik. Az első orosz vakcina szállítmány februárban érkezett meg hozzájuk, és már 25.000 személynél megtörtént az immunizáció, jelentették be az illetékesek.