2024. április 20., szombat

Palma 550 főt utaztat Görögországba a jagodinaiak pénzén

Jagodina város önkormányzata közbeszerzési pályázatot hirdetett autóbusz-szállítással és egészségbiztosítással foglalkozók számára, akik a jagodinai egészségügyi dolgozók és egy gazdasági-politikai küldöttség görögországi utazását valósítanák meg, írja a 021.rs hírportál.

Jagodina összesen 550 utas szállítását fizeti a Jagodina–Paralia útvonalon, ők június 1-jén és 2-án indulnak, míg a visszaút június 7-én lesz, tudta meg a Nova ekonomija. Az utazás mellett a teljes küldöttség és az egészségügyi dolgozók kollektív utazási biztosítását is fizetik. A felsorolt ​​tételek egyikére sem határoztak meg becsült összeget. Az ajánlatokat május 21-ig nyújthatják be az érdeklődők.

A sajtó a múlt héten arról számolt be, hogy Dragan Marković Palma bejelentette, hogy Szerbia egész területéről 550 orvos és nővér hamarosan Paraliába utazik, erre már támogatókat is találtak. Az egészségügyi dolgozók és Jagodina „gazdasági-politikai küldöttsége" áprilisban az egyiptomi nyári üdülőhelyre, Hurghadába utazott. A küldöttség tagja volt Radiša Trajković Đani popművész is, aki fellépett és énekelt a repülőgépen, erről több felvétel is készült, ami a közösségi médiában is megjelent.