2024. április 20., szombat

Harley-Davidson benzingőz nélkül

Júliusban mutatják be Dél-Kaliforniában a nagyközönségnek az új elektromos motorkerékpárt

A Harley-Davidson amerikai motorkerékpár-gyártó céget is utolérte az új idők szele. Az 1903-ban alapított, a hagyományokhoz mindig is hűen ragaszkodó cég nagy lépésre szánta el magát. A vállalat nyilvánosan is beharangozta a motorkerékpár elektromos energiával meghajtott modelljének piacra dobását. A cég vezetői szerint az új típus, amellett, hogy környezettudatos, az elvárások szerint a vásárlói bázis bővülését is szolgálja – írja a B92 hírportál.

A cég vezetői a hét elején jelentették be a Harley-Davidson motorkerékpár-család legújabb tagját, amely Live Wire névre hallgat. Az elnevezés nem új keletű. Így hívták azt az elektromos motorkerékpárt is, amelyet a cég 2019-ben mutatott be a nyilvánosságnak a Las Vegas-i műszaki kiállításon. Ez a modell még a Panasonic céggel való együttműködésnek az eredménye volt, az új típus pedig a Harley Davidson társaság önálló gyártmánya.
Az új idők motorkerékpárját július 8-án Dél-Kaliforniában mutatják be a nyilvánosságnak. A Harley Davidson cég vezetőinek elmondása szerint egy nappal később, a 9. Nemzetközi Motorkerékpár-kiállításon már meg lehet vásárolni a Live Wire-t.
A szakértők szerint a Harley Davidson cégnek az utóbbi években egyre több gondja akadt termékeinek népszerűsítésével. A motorkerékpár-törzs vásárlói köre kizárólag az idősebb korosztályból áll, a fiatalabbak pedig nem tudnak azonosulni a termékkel. A cég vezetői a vásárlóbázist szeretnék növelni. Elvárásaik szerint az új típus felkelti a fiatalabbak érdeklődését is. A társaság üzleti eredményei az idei első negyedévből egyébként arról tanúskodik, hogy ezt már bizonyos mértékben elérték. A Harley Davidson motorkerékpár-gyártó cég az idei első negyedévben csaknem megnégyszerezte a bevételét, ugyanis 10 százalékkal, összesen 1, 4 milliárd dollárral emelkedett.