– A festés a kedvencem – mondja a hatéves fiam. – Azért szeretek festeni – folytatja –, mert olyankor nyugodt vagyok, és nem sietek sehova, és mindegy, hogy mit festek, a végén úgyis lesz valami belőle.
Egy Kandinszkijről szóló könyvet lapozgatnak a barátjával, amikor mindketten elhallgatnak egy pillanatra. A gyerek egy élénk színű, ritmikus elrendezésű, fantasztikus alakokkal teli, absztrakt témájú festményre mutat, majd mosolyogva így szól:
– Valahogy pont így rajzolok én is, ezt ,,odadobáló” rajznak hívom.
A pajtás bólint. Úgy tűnik egyetértenek abban, hogy a festmény készítője akár az egyikük vagy a másikuk is lehetne. Ehhez nem fér semmi kétség a részükről. Nem csupán az alkotás játékos vibráló színei tűnnek vonzónak és gyerekjátékszerűen ,,egyszerűnek”, hanem a festmény elemei: a téglalapok, a függőleges és vízszintes vonalak, a furcsa nyúlványok és a rajzfilmhősökre emlékeztető figurák jelenléte is arra késztetik a gyerekeket, hogy magukénak érezzék az absztrakt művészet világát.
Ellentétben a felnőttek közegével, ahova már egyre nehezebben férkőzik be az a világ, amelynek látszólag nincs semmi köze a valósághoz. Távolinak és értelmetlennek érzik az absztrakt témájú képeket. Igyekszenek egyre konkrétabb, kézzelfoghatóbb dolgokhoz kötni a jelenséget. Vagy első pillantásra elutasítják, mondván, egy ilyen alkotás nem is képviselheti az ,,igazi művészetet”, mert nem tudni, mi is rejlik a képen…? Kandinszkij műveiben a kommentátorok többsége különféle állatokat vagy a biológia világának szabad megjelenítését fedezik fel. Ezeket a ,,kvázi biomorfikus” alakokat levelekhez, földigilisztákhoz, rovarokhoz, madarakhoz, lárvákhoz hasonlítják. Más szakértők azonban egyáltalán nem értettek egyet ezekkel az értelmezésekkel. A festményekkel teli könyvet lapozgató gyerekek viszont szintén kígyók, amőbák, sőt medúzák harmonikus egyvelegét látják a képeken.
Kandinszkij maga úgy véli, ,,a természet világa mellett létezik a művészet világa, amely ugyanúgy konkrét és valóságos”.
Egy dolog azonban biztos. A gyermekszemek és a felnőtt érzékszervei is megtéveszthetetlenül érzékelik a meleg színű, vibráló alkotásokon a szabadság jelenlétét. Olvassuk tovább a könyvben: Kandinszkij életét és karrierjét döntően befolyásoló tényező egy impresszionista képnek köszönhető. Hiszen az impresszionizmus volt az első olyan festészeti irányzat, amely megnyitotta a szabadságot a témaválasztásban. Korábban többnyire vallási, történelmi, szimbolikus, irodalmi vagy elbeszélő témájú képek születhettek. S végre eljött a szabadság! Az impresszionizmus által egyszeriben le lehetett festeni azt, amit egyénileg érzékeltek, láttak a festők.
Kandinszkij ennek az autonómiának a határait még inkább kibővítette. Úgy döntött, hogy nem a külső, tárgyi világot ábrázolja, hanem kizárólag a forma és a szín kutatását igyekszik megvalósítani.
A Lélek a művészetben című munkájában ismerteti először koncepcióját, amely szerint ,,minden eszköz szent, feltéve ha belső indíttatásból ered”. Így hát a szín alkalmazásának még merészebb lehetőségeit fedezi fel, s nagy ugrást tesz az absztrakt művészetben, új korszakot nyitva meg a festészetben. Önéletrajzában leírja, milyen egyszerű, hétköznapi tapasztalaton keresztül született meg az újfajta élmény. Alkonyattájt egy fejjel lefelé felakasztott képet pillantott meg otthonában. Másnap, nappali fénynél, amikor a képet megfordította, már csak a ,,tárgyat” ismerte fel… ekkor jött rá, hogy a „tárgyak” nem használnak a festészetének. Az új látásmóddal korlátlan lehetőségeket nyit meg a festészetben, s olyan művészek, mint Miró is a nyomdokaiba lépnek. S vajon mit mondanak minderre a gyerekek? Semmit. Festéket és ecsetet ragadnak.
