2024. április 18., csütörtök

Megajándékozzák a májusban született babákat

A Vöröskereszt topolyai szervezete számít az ifjú önkéntesek segítségére

A vasárnapi vásártéri immunizáció sikeréhez a Vöröskereszt topolyai szervezete is hozzájárult, a polgárok széles körű figyelmét ifjú önkéntesei hívták fel szóbeli és nyomtatott emlékeztetőkkel a topolyai piacon, illetve vasárnap a vásári forgatagban. Budimir Marić titkár elmondta, hogy a jövőben is számít az ifjúság segítségére.

– A vasárnapi vásártéri immunizáció kivitelezője a Dr. Hadzsy János Egészségház volt. Az akciót a községi önkormányzat is támogatta, mi pedig a logisztikai hátteret biztosítottuk, hogy minél sikeresebb legyen a megmozdulás. Hiszem azt, hogy az egészségügyi ellenőrzés és a vakcináció nem lett volna olyan népszerű, ha nem fogunk össze, és nem támogatjuk egymást. Tíz ifjú önkéntesünk körülbelül 2000 darab nyomtatványt osztott szét szombaton és vasárnap, hogy felhívják a figyelmet az előzetes bejelentkezés nélküli oltás lehetőségére – nyilatkozta a titkár, aki ugyanakkor köszönetet mondott az ifjú és lelkes csapatnak, akik szívükön viselik az emberbaráti szervezet célkitűzéseit: a lakosság egészségmegőrzésének témájában történő tájékoztatást, a rászorulók támogatását, és fiatal koruk ellenére megértették a jelenlegi helyzet komolyságát. Budimir Marić azt is elmondta, hogy a Vöröskereszt nemzetközi napja jegyében ebben a hónapban Topolya községben is megajándékozzák az újszülötteket és a szüleiket, illetve szeretnének minél több ifjút bevonni a munkájukba.

Budimir Marić a védőoltást népszerűsítő tájékoztató cédulákat osztogató ifjú önkéntesek egyik csapatával

Budimir Marić a védőoltást népszerűsítő tájékoztató cédulákat osztogató ifjú önkéntesek egyik csapatával

– Tevékenységünket nagyobb intenzitással szeretnénk hangsúlyozni a lakosságnak, az ifjúságnak pedig rámutatni arra a humánus életcélra, amelyet szervezetünk képvisel. Eredetileg a május 1-e és a 15-e között született kisbabák szüleinek terveztünk egy-egy ajándékcsomagot átnyújtani, de elhatároztuk, hogy akciónkat az egész hónapra kiterjesztjük. Tehát a szülőknek májusban egy babatakarót és kispárnát, tisztálkodási szereket, szappant, sampont, valamint púdert ajándékozunk. Információink szerint ebben a hónapban 20 kisbaba érkezését várják a szülészeten, és valamennyi kismamát egyforma csomaggal szeretnénk köszönteni, és megköszönni nekik, hogy vállalták a világ legszebb hivatását, az anyaságot – mondta a Vöröskereszt topolyai szervezetének titkára.