2024. április 19., péntek

Akik sokat tesznek a közösségért

Első véradóit köszöntötte a Vöröskereszt szabadkai szervezete

Tegnap volt a véradók napja Szerbiában. Ebből az alkalomból tegnap a Vöröskereszt szabadkai városi szervezete azokat a véradókat köszöntötte, akik életük során először adományoztak vért. A szervezet székházában a véradókat dr. Lidija Segedinčev, a Vöröskereszt szabadkai városi szervezetének titkárhelyettese, valamint Sebők Zsolt és Nevena Lukić, a Vöröskereszt munkatársai fogadták. Szerb nyelven dr. Lidija Segedinčev, míg magyar nyelven Sebők Zsolt szólt az egybegyűltekhez, és hálájukat fejezték ki, hogy a megjelenteket is a véradók családjában üdvözölhetik. A véradókat a szervdonorokhoz hasonlították. Közöttük szerintük csak egyetlen különbség van: a vér regenerálódik és aztán az újból adományozható. Kiemelték, hogy a véradók anyagi ellenszolgáltatás nélkül segítenek másokon, rámutatva arra, hogy egyetlen véradással akár három ember élete is megmenthető. Elmondták továbbá, hogy a városi szervezet a szerbiai véradók napján az első véradókat, míg június 14-én, a véradók nemzetközi napján, a többszörös véradókat köszönti. Hozzátéve, hogy Szabadkán van olyan véradó is, aki megközelítőleg száznyolcvan alkalommal adományozott vért. Dr. Lidija Segedinčev a véradókat emberséges polgároknak nevezte, akik sokat tesznek a közösségért. A köszöntők után a Vöröskereszt munkatársai emléklapot nyújtottak át az eseményen megjelent első véradóknak. Köztük volt Branko Išpanović is, aki a következőket nyilatkozta lapunknak:

– Régebben soha nem adtam vért. Nemrégiben azonban találkoztam a Vöröskereszt egyik véradási akciójának felhívásával. Ekkor elhatároztam, hogy elmegyek, emberségből, azért, mert ha már módomban áll, akkor ily módon segítsek másokon. Ezentúl, amikor csak tehetem, elmegyek a véradási akciókra. Nagyon szép a Vöröskereszttől, hogy az első véradóknak egy emléklappal kedveskednek. Sokkal több embernek kellene azonban rendszeres véradóvá válnia – mondta Branko Išpanović.

A véradók csoportja az emléklappal

A véradók csoportja az emléklappal

A tegnapi esemény a Vöröskereszt szabadkai szervezetének a Nemzetközi Vöröskereszt világnapja alkalmából szervezett programsorozat-része. Ennek keretében a Vöröskereszt szabadkai székházának kapuját és bejáratát is felújítják. Ennek részleteiről dr. Siniša Trajković, a Vöröskereszt szabadkai városi szervezetének titkára adott tájékoztatást lapunknak, aki elmondta, hogy a felújítási munkálatok költségeit a szervezet önerőből fedezi.

– Ebben az évben sikerült anyagi forrásokat biztosítanunk a felújításra. A kaput, amely körülbelül százötven éves, igyekeztünk helyreállítani az eredeti állapotába, valamint a száraz bejáratot újítjuk fel és restauráljuk. A munkálatok kivitelezőitől azt az ígéretet kaptuk, hogy a munkálatokkal csütörtökön elkészülnek. Így mondhatjuk, hogy a felújítás is a Nemzetközi Vöröskereszt világnapja alkalmából szervezett egész heti programunk egyik jeles eseménye. A felújítással a székházunk bejárata sokkal szebbé válik, mint korábban volt, és méltó lesz az épület többi részéhez. Elmondhatjuk, hogy a szerbiai Vöröskereszt székházai közül a szabadkai a szebbek közé tartozik. A száraz bejárat felújítása mellett egyébként felújításra került a palicsi népkonyha átadóhelyisége is. Így most már Palicson is az egészségügyi alapfeltételeknek megfelelően tudjuk osztani a rászorulóknak az ételt – mondta dr. Siniša Trajković.