2024. április 18., csütörtök
KERÉKPÁROZÁS – GIRO D'ITALIA

Valter Attila fehér trikós a Girón!

Embert próbáló etappal folytatódott a Giro d'Italia, a Piacenza és Sestola közti 187 kilométeres táv túlnyomó részén a versenyzőknek esőben kellett tekerniük, miközben mindössze tíz-egynéhány fokot mutattak a hőmérők – ráadásul a szakasz második felében több komolyabb emelkedőn kellett átmenni, az utolsó, négy kilométeres kaptató tíz százalékos átlagmeredekséggel várta a bringásokat. A nap nagy, 25 fős szökésében ott volt Valter Attila és Dina Márton is, és bizonyos idő után kiderült, hogy a főcsoport nem túl motivált a boly üldözésében, és attól sem tartanak, ha az élcsoportból valaki átveszi a rózsaszín trikót. Az utolsó emelkedőn a szökevények közül az amerikai Joe Dombrowski bizonyult a legerősebbnek, aki megnyerte a szakaszt. A mi számunkra viszont a legfontosabb, hogy Valter remekül bírta a tempót a szakasz végéig, és mindössze 44 másodperces lemaradással 6. helyen zárt, amivel összetettben feljött az 5. helyre, és átvette a fiatalok különversenyében élen állónak járó fehér trikót!

Végeredmény, 4. szakasz (Piacenza–Sestola, 187 km): Joe Dombrowski 4:58:38 óra, Alessandro De Marchi +13, Filippo Fiorelli +27, Louis Vervaeke +29 mp, Jan Tratnik a. i., Valter Attila +44 mp stb. Az összetett állása: De Marchi 13:50:44 óra, Dombrowski +22, Vervaeke +42, Nelson Oliveira +48 mp, Valter +1 perc stb.