2024. március 28., csütörtök

„Folyton csak teremtett”

A 112 éve született Herceg János akadémikusra emlékeztek kedden Zomborban

Herceg János akadémikus, író, műfordító születésének 112. évfordulója alkalmából tegnap, május 11-én, az író születésnapján, a zombori Szent Rókus-temetőben levő sírjánál a Dunatáj Egyesülés szervezésében koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak.

Ezen összegyűltek az író tisztelői és olyan pályatársak is, akikkel jó barátságban állt. Dudás Károly író, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tiszteletbeli elnöke osztotta meg a hallgatósággal emlékező gondolatait. Méltatta Herceg János írói, mentori és emberi nagyságát, amellett elmesélt régi közös, eddig nem hallott történeteket.

L. Móger Tímea költő, újságíró részleteket olvasott föl Dudás Károly Nem éltünk gyöngyszigeten című kötetének, Herceg János emlékét megidéző, Szentkút utca hatvankettő című írásából. Egyebek mellett elhangzott:

„Annál szebben és pontosabban még nem fogalmazott senki, ahogyan Németh István fogalmazott Ima Tündérlakért című könyvében Herceg János teremtett világáról: Nem csinált mást, folyton csak teremtett: egész munkásságával egy kisebbségi sorsba kényszerített néptöredékben próbálta megtartani a lelket. Amikor már semmink se marad, jégveréses időben meghúzhatjuk magunkat teremtett világának eresze alatt.”

Herceg János sírján elhelyezték az emlékezés virágait a Magyar Nemzeti Tanács, a VMMSZ, a Dunatáj Egyesülés, a Vajdasági Magyar Szövetség, a zombori Magyar Polgári Kaszinó, a Kuckó Gyermeksarok képviselői.

Péter István, a Dunatáj elnöke a szervezők nevében elmondta, örömükre szolgál, hogy az emlékezéshez évente ilyen sokan és jelentős személyiségek csatlakoznak. Továbbá köszönetet mondott a VMSZ zombori Helyi Szervezetének, amely tagjai munkaakció keretében rendbe tették Herceg síremlékét.