2024. április 18., csütörtök

Ellenségeskedés rontotta el az ünnepeket

Rég nem látott jeruzsálemi összecsapások borzolják a kedélyeket világszerte

Évek óta nem látott heves összecsapások nyugtalanítják Jeruzsálemet, amelynek óvárosi részében, a Templom-hegyen található Al-Aksza mecsetnél iszlám hívek és izraeli rendőrök estek egymásnak többször is. Kelet-Jeruzsálemben muszlimok és izraeli telepesek ütköztek meg. A több száz sérültet okozó rendbontásokat az váltotta ki, hogy Jeruzsálem egyik keleti lakónegyedéből palesztinokat költöztetnek ki, mert otthonaikat és telkeiket zsidó telepesek a sajátjukként kezelik.

Tüntetésektől és összecsapásoktól volt zajos az elmúlt napokban a kelet-jeruzsálemi Sejk Dzsarra negyed, ahol a hatóságok palesztin családokat telepítettek ki, mert lakásaikat és telkeiket izraeli zsidó telepesek a magukénak tartják. A helyi arab lakosság évek óta tiltakozik az ingatlanokat – korábban ott élt zsidók tulajdonjogára hivatkozva – felvásárló, vagy egyéb jogi eszközökkel megszerző zsidó telepesek terjeszkedése ellen. És persze az ellen, hogy az így megszerzett épületekből kiköltöztetik a palesztinokat. Emiatt sok tüntetésre és összecsapásra is sor került az óvárostól északra található lakókerületben.

A Sejk Dzsarra negyedben kirobbant legutóbbi konfliktus a hét végén átterjedt az óvárosi Temlom-hegyre (arab neve: Haram al-Sarif terasz), ahol az iszlám világ harmadik legszentebb helyeként tisztelt Al-Aksza mecset is található. A helyszínt különösen sokan keresték fel a holnap véget érő muszlim ünnep, a ramadán böjti hónap utolsó szakaszában. Az éjszakai imára összegyűlt több tízezer hívő (egy része) péntek óta többször is összecsapott a rendőrökkel, aminek következtében százak sebesültek meg, köztük biztonságiak is.

A rohamrendőrök tegnap a Templom-hegyen tömegoszlató fegyverek, könnygáz, villanógránátok, füstbombák és gumilövedékek bevetésével szálltak szembe az Al-Aksza mecsetnél és a közeli iszlám vallási létesítményeknél magukat elbarikádozó palesztin (arab) hívők ezreivel, akik kőzáporral válaszoltak. Az erőszak a nap folyamán átterjedt az óváros más részeire is.

Az idén fokozta a ramadán idején szokásos feszültséget a Jeruzsálem-nap is. Az izraeliek tegnap a város keleti felének – Jordániától történt – 1967-es elfoglalására emlékeztek.

Sérült társukkal sietnek a Jeruzsálem óvárosában levő Oroszlános kapunál  (Fotó: Beta/AP)

Sérült társukkal sietnek a Jeruzsálem óvárosában levő Oroszlános kapunál (Fotó: Beta/AP)

A vallásos zsidók és radikális jobboldaliak ebből az alkalomból korábban Templom-hegyi körsétákat, míg mások óvárosi felvonulásokat szoktak szervezni, amit az arabok rossz szemmel néznek.

A palesztinok azt szeretnék, ha Kelet-Jeruzsálem lenne a Gázai-övezetből és Ciszjordániából létrehozni kívánt önálló államuk adminisztratív központja. Izrael azonban hallani sem akar erről, hiszen egész Jeruzsálemet a saját fővárosává nyilvánította.

A rendőrség óvintézkedésként ezúttal megtiltotta a zsidók számára a látogatást a Templom-hegyen, így a szokásos Jeruzsálem napi reggeli körséták elmaradtak ezen a helyszínen. Ám a hagyományos, izraeli zászlós felvonulást, amely korábban az óvárost, főként az arabok lakta (keleti) negyedeket érintette, nem fújták le. Az erőszak elhatalmasodásától tartva a legfelsőbb bíróság azonban elhalasztotta a tegnapra tervezett ítélethirdetést a Sejk Dzsarra lakókörzetben folyó legújabb kilakoltatásokat érintő perben.

Az Al-Aksza mecsetnél történteket több ország is elítélte. Az erőszak miatt aggodalmát fejezte ki az Egyesült Államok, Oroszország, az EU és az ENSZ is. Az Izraellel talán legbarátibb térségbeli arab ország, Jordánia sem volt kivétel. Külügyminisztere egyenesen háborús bűnnek nevezte a kelet-jeruzsálemi kilakoltatásokat. Recep Tayyip Erdoğan török elnök pedig terrorista államnak nevezte Izraelt, amely szerinte kíméletlenül támadja a palesztinokat. Szaúd-Arábia és néhány további ország a feszültséget kiváltó intézkedést, vagyis a palesztinok kelet-jeruzsálemi kilakoltatását is elítélte.

Az Iszlám Dzsihád terrorszervezet meg arra figyelmeztetett, hogy Izrael nagy árat fizet a történtekért. Mások, köztük Ferenc pápa, a nyugalom és a rend helyreállítását sürgették. António Guterres ENSZ-főtitkár ugyanakkor maximális önmérsékletre, a gyülekezési szabadság tiszteletben tartására és a kilakoltatások leállítására szólította fel Izraelt.

Benjamin Netanjahu kormányfő is megszólalt. Kijelentette: Izrael nem hagyja, hogy szélsőségesek destabilizálják a békét Jeruzsálemben, ezért „felelősségteljesen és határozottan betartatják a törvényt és megőrzik a rendet”. Meir Ben-Sabat, az izraeli nemzetbiztonsági tanács vezetője pedig azt üzente, hazája a szuverenitás és a felelősségvállalás alapján kezeli a jeruzsálemi eseményeket, függetlenül a palesztin provokációktól, és ha bárki segíteni akar a nyugalom helyreállításában, a palesztinok felbujtóira kell nyomást gyakorolnia.