2024. április 16., kedd

Milyen következménye van hat dózis vakcinának?

Ahogyan arról tegnap beszámoltunk, egy olaszországi lány vasárnap 6 dózis Pfizer vakcinát kapott az őt beoltó ápoló hibájából. Kórházba került, de 24 órás megfigyelés után hazaengedték. Ilyen hibára korábban Németországban és Izraelben került sor, azonban ott csak négy, illetve öt adag vakcináról volt szó.

Az olasz lányt kezelő orvosok szerint semmilyen mellékhatás nem volt a túladagolt oltóanyag miatt, csak az átlagos tünetek jelentkeztek, mint pl. a hőemelkedés, izom- és kézfájdalom.

A lány állapotát az elkövetkező 6 hónapban is figyelemmel kísérik, és minden héten vért vesznek tőle.

Antonella Vincenti, a Noa kórház fertőző részlegének az igazgatója elmondta, hogy egyelőre még semmit nem mondhatnak azzal kapcsolatban, hogy milyen maradandó mellékhatásai lehetnek a nagy dózisú vakcinának.

– Még nem tudjuk, hogy szükség lesz-e második adagra, vagy lehet, hogy úgy fogják kezelni, mintha nem is kapott volna egy dózist sem, ami szinte teljesen biztos – mondta az igazgató.

A Toskana Nord Ovest egészségügyi intézetből, ahol beoltották a szóban forgó lányt, azt nyilatkozták a helyi médiának, hogy folyik a kivizsgálás.

Tomas Belandi, a kórházi páciensek biztonságáért felelős illetékes elmondta, hogy az ápoló elfelejtette beletenni a sóoldatot az injekciós üvegbe, amely a hat adag Pfizer oltóanyagot tartalmazta.

– Ezt elfelejtette megtenni, és csak a hatóanyagot szívta fel a fecskendőbe. Ez emberi mulasztás, az orvosok az elmúlt egy évben túlterheltek – mondta Belandi.

Az ügy kapcsán eljárás folyik a hibát elkövető ápoló és a jelen lévő másik orvos ellen, annak ellenére, hogy a család kijelentette, hogy nem áll szándékában feljelentést tenni az intézmény ellen.