2024. március 29., péntek

Röpködő vádak

Marinika Tepić újabb tanúvallomásokat tervez bemutatni a Palma-ügyben

Meghökkentő lépésekkel bonyolódik a Palma-botrány. Dragan Marković Palma, az Egységes Szerbia és a jagodinai városi képviselő-testület elnöke, elmondása szerint, „beperelte" Katarina Jokić, a Szabadság és Igazságosság Pártja jagodinai helyi elnöknőjének a fiát, méghozzá a „hamis vád" bűncselekménye elkövetésének az okán. Marković közleménye szerint az említett fiatalember május 1-jén bejelentést tett a helyi rendőrségen, hogy betörtek a lakásába, „ám a rendőrség megállapította, hogy a betörésnek nincsenek nyomai és nem loptak el semmit". Palma szerint Marinika Tepić – az SZIP alelnöke – és Katarina Jokić ekképpen folytatják az ellene irányuló „hazugságok terjesztését".
Palma egy nappal korábban pedig azt jelentette be, hogy ügyvédje a Marinika Tepić és Sanda Rašković Ivić – a Néppárt alelnöke – ellen szóló beadvánnyal fordul a belgrádi Felső Ügyészséghez, azoknak az állításoknak az okán, amelyeket előbbiek szerint Palmával összefüggésbe hozható, nemi szabadság elleni bűncselekmények kapcsán osztottak meg a közvéleménnyel. Palma nem volt a legegyértelműbb azzal kapcsolatban, hogy pontosan mely bűncselekmény, vagy bűncselekmények elkövetésével terheli az említett két politikusnőt, de azzal kapcsolatban sem, hogy milyen jellegű beadványról van szó.
Közben, a NewsMax Adria értesüléseinek köszönhetően, az is kiderült, hogy a Marinika Tepić három héttel ezelőtt tartott sajtótájékoztatóján bemutatott videofelvételen látható, illetve hallható férfit tanúként mégsem a jagodinai rendőrség hallgatja meg, hanem az illetékes belgrádi szervek valamelyike. Ezt az értesülést részben Tepić is megerősítette, aki korábban már felháborodásának adott hangot, hogy – noha az illetékes fellebbviteli ügyészség a kraljevói ügyészség hatáskörébe helyezte át az ügyet – a tanút a jagodinai rendőrségen tervezik meghallgatni. Tepić a Danas napilapnak nyilatkozva mindemellett azt is bejelentette, hamarosan ismét sajtótájékoztatót tart, ezen pedig újabb tanúvallomásokat mutat be az ügyhöz kapcsolódóan. Palma vádjait és beadványait illetően kifejtette: „Mindenki azt teszi, amit tennie kell. Egyeseket a cirkusz élteti, másokat a komoly munka."