2024. március 29., péntek

Traktor a tangazdaságnak

Kétmillió dinárt adott a tartomány a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont gépvásárlásához

Čedomir Božić tartományi mezőgazdasági, vízgazdálkodási és erdészeti titkár kedd délelőtt Magyarkanizsán ünnepélyesen átadta Sarnyai Zoltánnak a helyi Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont igazgatójának azt a traktort, melynek megvásárlásához kétmillió dinárral járult hozzá a tartomány. A korszerű jármű kulcsainak átadására az iskola tangazdaságában került sor, ahol jelen volt Ótott Róbert, az illetékes titkárság titkárhelyettese, Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere és Kőrösi László, a tangazdaság vezetője is.

(Fotó: Puskás Károly)

(Fotó: Puskás Károly)

Čedomir Božić titkár kifejtette, örömmel tölti el a tanintézménnyel való együttműködés. Elmondta, hogy 2 millió dinárt biztosítottak a magyarkanizsai iskolának pályázaton keresztül, és reményei szerint az új traktor fontos szerepet tölt majd be az oktatás megszervezésében, mint ahogyan az intézmény életében is.

Sarnyai Zoltán megköszönte a titkárság nagy összegű támogatását, és rámutatott arra, hogy azért tudnak hatékonyan pályázni, mert sikeres gazdaságot működtetnek.

– A tartománnyal már négy éve kiváló az együttműködésünk. Előzetes megbeszéléseket folytatunk arról, mire lenne jó pályázni, mire van szükségünk a réti földjeink megműveléséhez és így az elmúlt években mintegy nyolcmillió dinár értékben vásároltunk mechanizációt. A gazdálkodásunknak köszönhetően termeljük ki az önrészt, amit az új traktor esetében is hozzátettünk. A kétmillió dinárhoz tehát, amit a tartomány adott, harminc százalék önrészt társítottunk. A község támogatása nélkül ez nem jöhetett volna létre, hiszen a községtől kapunk 100 ha földet művelésre, és ez az alapja a termelésnek és annak, hogy a tanulóink megtanulhatják a munkafolyamatokat. Ez egy GPS-szel felszerelt traktor, így, amelyik diák ezzel a traktorral tanul meg dolgozni, az aztán bárhol megállja a helyét.

(Fotó: Puskás Károly)

(Fotó: Puskás Károly)

Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes hangsúlyozta, hogy a támogatások nem csak a fejlesztést szolgálják, hanem azt is, hogy vonzóbbá tegyék a diákok számára a mezőgazdasági szakközépiskolákat.

– Évről évre írunk ki pályázatokat a mezőgazdasági szakiskoláknak és idén egy 25 millió dináros keretösszeggel hirdettünk meg pályázatokat. A Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont ezen kiírásnak köszönhetően kapott kétmillió dináros támogatást és ez által vásárolta meg ezt a modern traktort. E körül az új traktor körül láthatóak azok az eszközök, amelyeket az elmúlt években pályázott a mezőgazdasági titkárságnál a szakközépiskola. Közel nyolcmillió dinár értékű az a fejlesztés, azoknak a kapcsolható eszközöknek az értéke, amelyekkel előremozdítottuk az iskola működését. Ez fontos a gyakorlati oktatás szempontjából is, ugyanakkor azért is, mert ez által vonzóbbá tesszük a mezőgazdasági iskolákat. A diákok láthatják, hogy itt korszerű eszközökkel tanulhatják meg azokat a fortélyokat, amelyeket aztán a mindennapi életben alkalmazhatnak. A tartományi mezőgazdasági titkárság tehát a mellett, hogy támogatja az eszközök megvásárlását, a diákok érdekeit is nézi – mondta, a titkárhelyettes, majd hozzátette, hogy ezeken a pályázatokon nincs meghatározva, hogy mire lehet pénzt kérni, egy-egy mezőgazdasági iskola pályázhat traktorra, kapcsolható eszközökre, fóliák kialakítására, gyümölcsösök körbekerítésére, csöpögtetőrendszerek, vagy jéghálók telepítésére, tehát széles körű lehetőséget biztosítanak az évről-évre megjelenő pályázati vonalaikon.