2024. március 28., csütörtök
SZABADKA KÖZTÉRI SZOBRAI (41.)

Vergődő madár

Szabadka nemrégiben egy új köztéri szoborral, Ivan Antunović katolikus püspök egész alakos szobrával gazdagodott, hamarosan pedig Bíró Károly egykori polgármesternek és I. Petar Karađorđević szerb királynak is szobrot állítanak. Sorozatunkban városunk meglévő köztéri szobrait mutatjuk be.

A Vergődő madár elnevezésű szobor a Zentai úti temető melletti emlékparkban található. Az emlékmű az 1944/45-ös partizán megtorlások szabadkai és környékbeli ártatlan áldozatainak állít emléket, ahol a megemlékezők minden évben, halottak napján, elhelyezik a kegyelet virágait.

Szabadkára 1944. október 10-én vonultak be a partizánok, majd október végén tömeges kivégzések kezdődtek el a városban, amelyek egészen 1944 december elejéig eltartottak. A kivégzések zömét a Zentai úti temetőben hajtották végre. A történészek becslése szerint ezen a helyen megközelítőleg kétezer áldozat nyugszik. A partizán megtorlásokról a kommunista diktatúra évtizedei alatt megemlékezni, sem beszélni nem lehetett. Ez csak a rendszer bukása után vált lehetségessé. Szabadkán 1990-ben kezdték meg az 1944-es áldozatok összeírását. A több éves kutatás 1994-re, a megtorlások 50. évfordulójára egy 560 fős áldozatnévsort tárt fel.

A szobor Kalmár Ferenc szobrászművész alkotása

A szobor Kalmár Ferenc szobrászművész alkotása

A szabadkai önkormányzat, szintén az 50. évfordulóra, alakította ki a Zentai úti temetőben az emlékparkot és állíttatta fel a Vergődő madarat. A szobor Kalmár Ferenc szobrászművész alkotása. A Vergődő madár bronzból készült és egy téglából készült alapzatra helyezték. Az emlékparkban az első megemlékezést 1994. november 2-án, mintegy ezer ember részvételével tartották meg. A hozzátartozók nevében dr. Bogner István szólalt föl és mondott köszönetet az emlékhely kialakításáért. Kovács Frigyes színművész felolvasta az évfordulóra kiírt irodalmi pályázat díjnyertes alkotását, az Üzenet az élőknek című novellát, majd Lazar Merković neves író és műfordító mondott alkalmi beszédet horvát nyelven, hangsúlyozva, hogy a rendezvény célja a megemlékezés, valamint, hogy civilizált emberekhez méltóan kifejezzék fájdalmukat az ártatlan áldozatok, hozzátartozók és barátok elvesztése miatt. Kasza József, Szabadka akkori polgármestere magyar és szerb nyelven elmondott felszólalásában, azt hangsúlyozta, hogy a megemlékezőknek joguk és kötelességük virágot elhelyezni azokra a tömegsírokra, ahol azok az emberek nyugszanak, akiknek az életét a bosszú és a megtorlás fegyvere oltotta ki ártatlanul, figyelmeztetés és megfélemlítés céljából. Az 1996-os megemlékezésekre a szobor mögötti falra hat emléktábla került fel, amelyen 159 ártatlan áldozat nevét tüntették fel. Az emléktáblák száma az évek során egyre bővült. Az utolsó emléktáblát 2002-ben állították fel, az emlékfalon 852 név szerepel. Az eddigi kutatások szerint a beazonosított áldozatok száma pedig már eléri az 1067 főt.

A Vergődő madarat 2013 októberében ismeretlen tettesek ellopták a talapzatáról. A szobrot 2014 őszén egy másolattal pótolták. Emellett kamerát, riasztórendszert és lámpákat helyeztek el az emlékműnél.