2024. április 20., szombat
AMATŐR MAGYAR KUPA

Tóthfalui gól az MTK-pályán

A közelmúltban rendezték meg az Új Hidegkúti Nándor Stadionban az amatőr magyar kupa döntőjét. A megyei osztályú csapatok számára kiírt kupát a Pest Megyei I. osztályban szereplő Dunavarsány együttese nyerte meg, amely az MTK stadionjában 2:1 arányban múlta felül a Tarpa csapatát. A dunavarsányiak második gólját a tóthfalui származású Bata Csongor szerezte a mérkőzés 68. percében. A 28 éves délvidéki csatár – aki jelenleg 14 gólnál jár a bajnokságban – a pályafutása elején szerepelt a tarpai csapatban is, ahol a 2013/2014-es szezonban 55 gólig jutott. A tarpai klub vezetői nem is feledkeztek meg egykori gólvágójukról, akinek a kezdés előtt egy 55-ös számmal ellátott mezt adtak át.

SZABADKAI KÖRZETI KUPA

A Tisza a győztes

A közelmúltban rendezték meg a Szabadkai Körzeti Labdarúgó-szövetség kupaküzdelmeinek döntőjét, melyen a Bajsa és az adorjáni Tisza csapata harcolt meg a trófeáért. A Bajsán megrendezett mérkőzésen a hazai csapat az első félidő után 1:0-s előnybe került, hiszen a harmadik percben Savija már bevette az ellenfél kapuját, de a vendég Tisza a rendes játékidőig kiegyenlített, a hármas sípszó elhangzásakor pedig 2:2 volt az állás. A kupa sorsa végül büntetőkkel dőlt el. Az idegek harcát a Tisza játékosai bírták jobban, így az adorjániak a tizenegyespárbajban végül 4:2-vel diadalmaskodtak.

A Szabadkai Körzeti Labdarúgó-szövetség kupája, döntő: Bajsa–Tisza 2:2 (11-esekkel 2:4).