2024. április 18., csütörtök

Đerlek: Júliustól akár esküvőket is lehet tartani

Mirsad Đerlek, az egészségügyi minisztérium államtitkára kijelentette, hogy az ünnepléseket és az esküvőket júliustól lehet megtartani – írja az N1 hírportál.

Arról beszéltünk, hogy a második célunk június, amikor elszeretnénk érni a hárommillió beoltott polgárt, ezt követően már beszélhetünk az ünnepségek szervezéséről júliusban – mondta Đerlek.

Hozzátette, hogy mindezt a járványhelyzettől teszik függővé, ugyanis a vírus még mindig jelen van. Elmondása szerint a védőmaszkokat még legalább két-három hónapon keresztül kell viselni, mivel egyes emberek egészségügyi okok miatt nem vehetik fel az oltásokat.

Nagyon fontos, hogy fegyelmezettek legyünk, és ne enyhítsük túl gyorsan a járványtani előírásokat. Azok az országok, amelyeknek sok átoltott polgáruk volt, és gyorsan enyhítettek az előírásokon, számos problémával néztek szembe, mivel még jelen maradt a fertőzés – magyarázta Đerlek.