2024. április 19., péntek

Május végéig egyesül az SZHP és a Szerb Patrióta Szövetség

Véget ért a Szerb Haladó Párt és a Szerb Patrióta Szövetség közötti találkozó. A tárgyalást követően a Aleksandar Vučić és Aleksandar Šapić nyilatkozott a sajtó képviselőinek.

Šapić bejelentette, hogy május végéig megtörténhet a két párt egyesülése. Hozzátette, hogy az egyesülésre adott reakció sokkal jobb,mint ahogyan azt várták. Arra a kérdésre, hogy miről beszélgettek ma, a SPAS elnöke elmondta, hogy semmi különlegesről nem volt szó, csak arról, amiről már korábban Vučićtyal is tárgyaltak. Šapić elmondta, hogy a pontos feltételekről a következő időszakban tájékoztatják a nyilvánosságot.

A SPAS vezetője elmondta, hogy a két párt most már napi kapcsolatban marad.

A várakozó újságírók Vučićtól is megkérdezték, hogy miről tárgyalt a két párt képviselete, de csak röviden annyit felelt, hogy sok mindenről.