2024. március 29., péntek

Érkezik a második fél minimálbér

Hétfőn megkezdik az április hónapra vonatkozó minimálbér felének kifizetését, amely a gazdaság támogatásának harmadik állami segélycsomagja keretében valósul meg. Egy 15.450 dináros összegről van szó, és egy ugyanekkora befizetésre számíthatnak az érintettek egy hónap múlva is – jelentette be a múlt héten Siniša Mali pénzügyminiszter.

Eddig 230.805 vállalkozás és gazdasági személy jelentkezett, élt a lehetőséggel.

„1.122.787 foglalkoztatottnak összesen 17,2 milliárd dinárt fizetünk ki”, írta bejegyzésében Mali.

Ez a második alkalom, hogy a minimálbér felének kifizetésével segítenek a vállalkozóknak.

„Az elsőt április 8-án fizettük ki, erre 17,5 milliárd dinárt különítettünk el, míg a legutolsó részletet júniusban utaljuk majd”, magyarázta Mali. Vagyis, ez a támogatás gyakorlatilag a márciusi, áprilisi és májusi béreket egészíti ki, és a minimálbér összegének a fele.

A vendéglátóiparban és turizmusban, az autókölcsönzőkben foglalkoztatottak a három fél minimálbér mellett további 31.000 dinárt kapnak, azaz egy egész havi minimálbért, a városi szállodák ágyanként 350 euró, szobánként 150 euró dinár ellenértékét kapják meg támogatásként, az utasszállító vállalatok pedig 600 eurót kapnak havonta autóbuszonként.